Access Consciousness® cikkek magyar fordítással kategória bejegyzései

3 kérdés ahhoz, hogy jó kapcsolatban élhess

Ha szerelmi életedben diszharmónia és szétválás érzését veszed észre, könnyebb és gyorsabb a dolgok javításához vezető út, mint gondolnád. Mint olyan sok minden, ez is választással kezdődik. Azt választottad, hogy a partnereddel élsz, nos, mi lenne, ha azt választanád, hogy mostantól kezdve fantasztikus kapcsolathoz vezető lépésekre vállalkoznál?

Ez a 3 kérdés segít ahhoz, hogy ezt elérd.
  1. Mit kell tennünk ahhoz, hogy kapcsolatunk ismét élvezetessé váljon?
Ó, én imádom ezt a kérdést! Gondolkozz el azon, annak idején miért találtatok egymásra. 
Mit szerettetek egymásban, és hogyan élveztétek az együttlétet? 
És mikor volt utoljára, hogy ezt a fajta (vagy bármilyen) élvezetet űztétek?

Ha gyerekeitek vagy egyéb elkötelezettségeitek vannak, akkor persze nehéz lehet időt szakítani egymásra; de ez életfontosságú dolog. Amikor beleragadunk egymástól külön működő rutinjainkba, hetek és hónapok telhetnek el, míg észreveszitek, hogy már nem nevettetek együtt olyan szeleburdi, gyermeki módon, ami csak akkor történik meg, ha kapcsolatotok könnyed.

Mihelyst lehetőséged adódik rá, kérdezd meg partneredet:
Ma mi nyújthatna szórakozást számunkra? Mit tudunk teremteni?

Azt is ajánlom, hogy minden nap keressetek egy dolgot, ami miatt hálásak vagytok a másik félnek – és mondjátok meg neki! Olyan gyakran vesszük egymást magától értetődőnek, és ez az egyszerű művelet mindkettőtöket emlékeztet majd arra, milyen messzire mehet a kölcsönös elfogadás és értékelés.
  1. Azt várom el, hogy a dolgok tökéletesek legyenek?
Eléggé elterjedt, hogy mindenkinek van arról véleménye, milyennek kell lennie egy kapcsolatnak – nos, mi a te véleményed erről? 

Mik az elvárásaid egy tökéletes partnertől és egy tökéletes egységről? És ami még fontosabb: honnan származnak ezek a gondolatok és ideálok?

Arról, milyen legyen, vagy ne legyen egy kapcsolat, sokan saját szüleik kapcsolatából kiindulva képzelik el, vagy amit a social mediákon vagy kedvenc TV-műsoraikban vagy legjobb barátaik házasságaiban láttak. Bár tudom, rád nem jellemző, hogy elhiszed, hogy az a teljes igazság, amit a TV-ben látsz, vagy ahogy a barátaid előadják neked magukat, mégis érdemes megkérdezni magunkat, miért keresünk bizonyos egyértelműségeket vagy elvárások kielégítését kapcsolatainkban. 

Ezek a standardok olyan gyakran elavultak már, vagy már tulajdonképpen elsősorban nem is a mieink.

Mindezek fölött pedig, ha bármiféle elképzelést halmozunk fel a tökéletességről, vagy arról, milyennek kellene lennie a dolgoknak (ügyelj a „kellene” szóra – ez annak a jele, hogy nem saját magad választasz), ez az elképzelés visszafog bennünket. Nem annyira arról van szó, hogy túl magasak az elvárásaink; inkább arról, hogy túl szűkek, és semmi nem hatolhat be tapasztalataink körébe, ami nem egyezik azzal az ideállal, amibe annyit befektettünk már. 
  1. Milyen gyakran ítélkezem magam – és partnerem fölött?
Anélkül, hogy önhitt akarnék lenni, sejtem, hogy nap, mint nap ítélkezel magad fölött, partnered és kapcsolatotok fölött. És partnered valószínűleg szintén ítélkezik fölötted.

Amikor egy kapcsolat alakul ki, nincs két olyan ember, akinek pontosan ugyanaz lenne a véleménye arról, hogy mi a jó, a rossz, az elfogadható, stb; így két különböző ítélő-rendszert kapsz, és két embert, akik egymással szembeállnak, és nem hajlandóak leadni a saját nézőpontjaikból.

Az ítélkezés ellentéte mindig a megengedés. 
A megengedés gyakorlása azt jelenti, hogy minden, amivel szembesülsz, egyszerűen csak érdekes. 

Visszalépsz arról a pozícióról, hogy bármit is jónak vagy rossznak pecsételj meg – és ebbe saját magad, partnered és a kapcsolatotok is beletartozik.

Az én nézőpontom az: az a nagyszerű kapcsolat, amelyben minden napot – gyakorlatilag minden pillanatot a hála és a megengedés jellemez. 

Ez az, amikor megajándékozzátok egymást azzal, hogy mindkettőtök követhesse saját szenvedélyét. 

Ez az, amikor kérdezhetitek: mit tudtok együtt teremteni, és milyen hozzájárulást jelentetek egymásnak. 

Ez az, amikor nyitottan, izgatottan és kíváncsian tekinthettek a jövőbe, ezzel a kérdéssel: „Nos, és most mi lesz?”

Forrás: 3 QUESTIONS TO HAVE EASE IN RELATIONSHIPS Fordította: valaszthatsz.com Kaposi Luca

3 lépés, hogy kilépj a bántalmazás ketrecéből

Benne ragadtál a bántalmazás láthatatlan ketrecében?
Bántalmazás – minden formája (fizikai, mentális, érzelmi, szexuális, pénzügyi stb.) átható. Még akkor is képes összeszűkíteni és korlátozni a jelenlegi életedet, ha a bántalmazás évtizedekkel ezelőtt történt. A bántalmazás hatása az élet minden területén megjelenik: egészség, kapcsolatok, pénzügyek és karrier.
Az összeszűkítésnek és korlátozásnak erre a tapasztalására utalok a „bántalmazás láthatatlan ketreceként”. Kliensek ezrei a világ minden részéről mind hasonló tapasztalatokat írtak le a múltbéli bántalmazásuk hatásaként. Ha valaha is tapasztaltál bántalmazást, lehet, hogy te is úgy érzed, be vagy zárva egy láthatatlan ketrecbe, aminek nem találod a kulcsát.
Úgy élni az életet, hogy közben beragadtál a bántalmazás ketrecébe olyan, mintha néznéd magad, ahogy az életed lufijából kimegy a levegő. Nem tudod, hogyan állítsd le vagy változtasd meg, olyan érzés, mintha a ketrec birtokolna téged.
Amikor a ketrecben vagy, korlátozásokkal, hiánnyal, szorongással és depresszióval tankolod magad. Automata pilótán élsz. Ebben nincsen semmi generatív, és mihez kezdesz, amikor nincs semmi generatív valamiben?
Te is kevésbé generatívvá válsz, és a szomorúság, szorongás és depresszió növekedni fog. Gyakran ilyenkor kezdenek az emberek tablettákat szedni, inni vagy elrejtőzni, elkülönítve önmagukat. Balesetekbe is keveredhetnek, vagy veszélyes helyzeteknek tehetik ki magukat, mert ismerős nekik az, hogy milyen krízisben lenni.
A legrosszabb ebben az, hogy a bántalmazás ketrecében töltött élet elkezd ismerőssé válni: az érdemtelenség érzései és a „nem vagyok elég” és a „kevesebb vagyok” mintázatai ismétlődnek az életed összes területén. A bántalmazás láthatatlan ketrecét arra tervezték, hogy távol tartson a szabadságtól, élvezettől és lehetőségektől.
Ha belekezdesz a bántalmazáson túljutás kalandjába, és elhagynád a ketrecet, akkor valami meglepő dolog történik. A szabadság, élvezet és lehetőség, amit tapasztalsz, az annyira ismeretlen lehet, hogy sokkolva, ijedten őrülten érzitek magatokat és pusztán vissza akartok kuporodni a ketrecetekbe.
Mert a ketrecet ismered. A ketrec az, ami biztonságosnak érződik. Kapaszkodva tartod a rácsokat és sokkal merevebbé, sokkal korlátozottabbá válsz, mint előtte valaha. Kétségbeesetten el akarod hagyni a ketrecet, de az, hogy meg is tedd, valahogy rossz érzés.
Hogyan jutsz túl a bántalmazáson és lépsz ki a ketrecből anélkül, hogy annyira fájdalmas lenne?
Kezdd ezzel a 3 lépéssel:
1. lépés: Ismerd el a mintázatot
A legnagyobb probléma a ketrecbe való visszatérés és a nem tudatossá válás újra. Ha ezt csinálod, csak folytatni fogod a bántalmazás mintázatait, ami annyi fájdalmat adott neked az életedben.
Éberré válni erre a mintázatra (hogy megpróbálod elhagyni, megijedsz és visszatérsz a ketrecbe), elismerni és tudni, hogy ez normális, lényeges, hogy ébren maradj és valami mást válassz ahelyett, hogy a ketrec ismerős területén maradnál.
2. lépes: Barátkozz össze a ketreccel
Tudom, hogy ez őrülten hangozhat, de az egyetlen módja, hogy változást teremts az életedben és túljuss a bántalmazáson az, hogy először elfogadod a ketrecet, amiben éltél. Barátodként tiszteld a ketrecet, mivel valójában az volt a legnagyobb szövetségesed a gyógyulásban. Fejezd ki a háládat az erősségéért és leleményességéért: megvédett téged egy olyan időben, amikor védelemre volt szükséged.
Amikor magadhoz öleled a ketrecet és valami mást választasz és nem a bezárást, ellágyulsz. Megnyílsz arra a lehetőségre, hogy egységközösségben legyél a fájdalmaddal. Végülis ez az egyetlen módja annak, hogy szétoszlasd a ketreced rácsait és belépj a valódi szabadságba.
3. lépés: Kérj támogatást
Kapcsolatban sebesülünk meg és kapcsolatban is gyógyulunk. A bántalmazás kicsavarja bennünk a dolgokat – végül mindenkit ellökünk magunktól miközben kétségbeesetten vágyunk a támogatásra.
Az utadon elengedhetetlen, hogy támogatást vegyél igénybe. Először lehet, hogy még magzatpózban leszel a ketrecben, de az, hogy ott van veled valaki, aki teret ad neked arra, hogy felállj, a legjobb érzés a világon.
És aztán, támogatással, felfedezed, hogyan tudod úgy elhagyni a ketrecet, hogy az nem fájdalmas vagy ijesztő. Nagyobb szabadságba és örömbe lépsz, és magadhoz öleled ezt az új meztelen sebezhetőséget, ami te vagy, és amit én Radikális Elevenségnek hívok.
Bízz bennem, Barátom, személyes és szakmai tapasztalatból is tudom: lehetséges kiszabadítani magadat a bántalmazás ketrecéből. Ez a három lépés támogatni fog, hogy a megerősítést válaszd az elerőtlenítés ismerős mintája helyett, amire a ketrec sarkall.
Billentsük fenéken a bántalmazást, együtt.
A Radikálisan Eleven életed vár rád.
Fordította:  Szecskó Emese Légy a csoda aki vagy

Hol járult hozzá a Covid ahhoz, hogy üzletedben kreatívabbá válj?

Kevés világméretű esemény volt akkora hatással az üzleti életre, mint a COVID-19.

Sok kis társaságnak, amely azelőtt éppen hogy működött,  be kellett zárnia. Más cégek gyorsan alkalmazkodtak a helyzetre, némelyek virágzanak. Ezek azok a cégek, amelyek már régóta felkészültek a jövőre.

„Nagyon sokan nem vették figyelembe a jövőt, nem voltak hajlandóak rá”, mondta nemrég Dr. Dain Heer, az Access Consciousness társalapítója. Alapvetően azt remélték, hogy a dolgok tovább tudnak haladni addigi útjukon, így képesek a túlélésre, ahelyett, hogy a virágzásukat tervezték volna, és ebből kiindulva választottak volna.”

Mi a COVID ajándéka?

Az ajándék nyilvánvaló a természetben, ahol a COVID-által érintett államok és határlezárások területén csodálatos változások történnek.

A hatvanas évek óta soha nem volt Los Angeles fölött az ég olyan tiszta és kék és szép. Velencében halak úszkálnak a csatornákban, és India egyes területén 35 év óta először látják az emberek a Himaláyát.

„Azt mutatta nekünk a COVID, hogy nem kell kihalnunk ahhoz, hogy a Föld meggyógyítsa magát. Csak félre kell állnunk”, magyarázta Gary Douglas, az Access Consciousness megalapítója.

„Amit választunk, azt meg kell változtatnunk – és nem korlátoznunk kell.”

Mindannyian változást kértünk bolygónkon, és ezt a nemzetközi járványt kaptuk. Vajon te a COVID-nak inkább a rossz oldalát látod, mint azt az ajándékot, amit a teremtés változásában adott?

„Azt kell nézned, mi ebben az ajándék! Nem azt, hogy mi a rossz benne”, tette hozzá Gary.

Hol lettél kreatívabb a járvány révén? Hol válhattál kreatívabbá? És mi más lehetséges, amit eddig nem vettél észre?

Arra a helyre kell eljutnod, amelyről hajlandó vagy mindent figyelembe venni, és mindent megtenni, ami lehetséges.

Nos, ezen a ponton milyen jövőt teremtenél, amit most nem teremtesz?

Ahogy Dain mondta: „Bármi is jön ezután, a jövőben az tesz ellenállóképessé, hogy elkezdesz a jövőbe tekinteni, arra, mint szeretnél valóban teremteni, de tudatosabban is, és kevésbé koncentrálva mások nézőpontjaira.”

Még ha üzleted most nehéz helyzetben van is, kezdd el máris azt keresni, mit változtathatsz meg, és így készen leszel a legközelebbi kihívásra. A jövő megismerésére való hajlandóságod határozza majd meg sikeredet.

Hajlandó vagy ismerni a jövőt? Vagy meg akarod jósolni a jövőt, és ahhoz akarod igazítani, amiről elhatároztad, hogy olyannak kell lennie?

Forrás: Where has COVID made you more creative in business?
Fordította: valaszthatsz.com

10 mítosz a figyelemzavarokról

Amikor a fiam nagyon kicsi volt, az emberek nehezen kezelhetőnek tartották. Boldog, energikus, kíváncsi, kreatívan vezérelt, felfedező, cselekvő, kinesztetikus (mozgással asszociálva tanuló) gyermek, aki azt akarta tudni, miért van „konduktora” a vonatnak (kalauz) és a zenekarnak is (karmester), aki csodálkozott azon, hogy a ketchup foltot hagy a piros pólón, és aki 3 évesen megkérdezte tőlem, hogy mi a lélek.
A fiam olyan hangokat is meghallott, amiket én nem. A zajnak olyan rétegeit, amik bántották a fülét. A pénztárgép hangja az élelmiszerboltban. A légkondicionáló zúgása. Az óra ketyegése. Azt mondta, hogy az elméje millió rádióállomással volt tele, és az összes ugyanakkor volt adásban. Azt mondta, hogy ettől „izgága” lesz. Mikor 7 éves lett, ez „nyugtalanra” váltott. 10 éves korában ezt „hangyáknak” nevezte.
12 éves korára a „hangyákat folyékony nitrogénba mártották, és teljesen összekenték őt”. És azt mondta, hogy fáj a lába. Elmondása szerint azért adott ki hangokat és azért volt ütemes, azért beszélt néha hangosan, hogy a hangokat ellensúlyozza a fejében, és azért mozgatta sokat a lábát, hogy elmúljon a combjából a fájdalom.
Szemléletesen el tudta magyarázni a biolumineszcencia fogalmát, de eltévesztette az iskolai feladat utasításait, különösen, ha az volt a kérés, hogy gyorsan és több lépésben hajtsák azt végre.
A tanárok néha azt gondolták, hogy nem figyel.
„Túlságosan is figyelek” –magyarázta nekünk iskola után frusztráltan.” A fényekre, az emberekre, a hangokra a folyosón, a tanár tekintetére beszéd közben, arra, hogy körülöttem mit csinál a többi diák, és minden másra.”
Nyugtalanság, himbálózás és hangyák
Nem szükséges kifejezetten az ADHD-ről beszélni, hanem elég az egyedi igényű gyerekekről is. A fiam nem rendelkezik ADHD-val, de érti a tüneteit.
„Ha az emberek tudnának együtt érezni, és belehelyezkednének egy olyan személy bőrébe, aki érzékeny a környezet összes ingerére, és valóban azt éreznék, amit ő is, többé nem ítélkeznének olyan hamar.”-mondja.-„És akkor a tanárok (és a szülők) nem feltételeznék azt, hogy a gyerek lusta, goromba vagy nem együttműködő.”
Ahhoz, hogy empatikussá váljunk, és a tanulás és a növekedés hídjai legyünk, számításba kell vennünk azt is, milyen régóta figyeljük mások egyedi tapasztalatait és kihívásait, és milyen egyszerűen ítéljük azokat rossznak, helytelennek vagy rendellenesnek.
Kétszáz évvel ezelőtt Dr. Michael Crichton feljegyezte kilenseinek a beszámolóit saját tapasztalataikról és érzékenységükről:
„Az emberek fel-alájárkálása a szobában, ugyanott egy kicsi zaj, egy asztal elmozdítása, egy hirtelen ajtózáródás, egy kicsit melegebb vagy hidegebb hőmérséklet, túl sok vagy épp túl kevés fény: ezek mind rontják a páciensek állandó figyelmét, mivel minden benyomástól könnyen izgatottá válnak. Szédülnek, fejfájásuk van, és gyakran akár olyan idegességi szinteket élnek meg, ami az őrület határát súrolja. Ha az emberek ennek a gyakran előforduló viselkedésnek a hatása alá kerülnek, sajátos módon hívják az idegi állapotukat, ami eléggé kifejezi az érzéseiket. Azt mondják, hogy nyugtalanok.”
Nyugtalanság. Himbálózás. Idegesség. Hangyák.
Habár egyik sem hangzik túl tudományosan, talán pontosabb kifejezések, hogy segítsék a hasonlókat tapasztaló gyerekeket abban, hogy biztonságosnak érezzék a kommunikációt, a kapcsolódást és, hogy a címkézés által kijelölt határok nélkül tanuljanak.
Például a figyelemhiányos hiperaktivitási zavar (ADHD) címkének hosszú története van. 1968-ban hozzáadták a Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders-hez (DSM).
Az elmúlt 10 évben 53%-kal nőtt a 4 és 17 éves kor közötti, ADHD-val diagnosztizált gyerekek száma, ami kb. 6,4 millió gyereket jelent. Susanna Visser a CDC-től megállapította, hogy több mint 10.000 kisgyermeket kezeltek ADHD-val.
A gyerekeknek felírt erős pszichotikumok száma szintén növekedőben van.
Az USA rendelőiben az elmúlt 10 évben negyvenszeresére nőtt a gyermekkori bipoláris rendellenességek miatt tett látogatások száma.
Hiányosság vagy többlet?
DSM szerint egy ADHD-val diagnosztizált személynél az alábbi tünetek némelyike, vagy akár mind is megfigyelhető:
Nehézség a részletekre való odafigyelésben; gondatlan hibák elkövetése; nemtörődöm és rendetlen módon elvégzett munka; könnyű összezavarhatóság a tárgytól eltérő ingerrel; a folyamatban lévő feladat megszakítása olyan jelentéktelen hangokra vagy eseményekre fordított figyelemmel, amelyet mások gyakran nem vesznek észre; képtelenség arra, hogy a feladatok és tevékenységek során fenntartsa a figyelmet; nehezen fejezik be azokat az iskolai vagy papírmunkákat, amelyek koncentrációt igényelnek; gyorsan váltanak át egyik befejezetlen tevékenységről a másikra; halogatás; feledékenység a mindennapi teendőkben (pl. elfelejt találkozókat, vagy elfelejt ebédet készíteni magának); kudarcot vall a feladat teljesítése közben; nem hallgat másokra, és a társas helyzetekben nem követi a tevékenységek sorrendjét vagy szabályait.
Azt is tekintetbe kell venni, hogy a tehetség, az érzékeli folyamatok kihívásai, és néhány táplálkozási hiányosság, mint pl. a magnézium, cink és B vitamin hiánya, szintén hozzájárulnak a listán szereplő legtöbb jellemző meglétéhez.
Nem kétséges, annak, hogy a zaklatottság, stressz, alváshiány, helytelen táplálkozás és a másokkal napi 24 órás kapcsolattartás high-tech korában éljünk, agyunk figyelmi, összpontosítási és emlékezési képességeivel fizetjük meg az árát. A szükséges egészségmegőrző hozzájárulások nélkül (pl. elegendő pihenés, helyes táplálkozás, immunerősítő mindfulness („éberség”)praktiták és gyakorlatok) az agyunk és az idegrendszerünk a fenti lista sok jellemzőjét hozhatja létre.
Ha egy gyermek traumát, elhanyagoltságot, érzelmi vagy fizikai bántalmazást, vagy szegényes összekapcsolódásokat tapasztalt meg kisgyermekkorában, életének első néhány évében, nagymértékben megnő az esélye annak, hogy a fenti tünetek megjelenjenek a viselkedésében. Ha egy gyermeknek egyedi igényei vannak, – például érzékszervi és hallási feldolgozási nehézségei vannak -, és a gyereket félreértjük: nehezen kezelhetőnek, ellenállónak, nem közreműködőnek értelmezzük, következésképpen inkább büntetően semmint intuitívan foglalkozunk vele, akkor valószínűleg szintén sok fenti jellemző fog nála előfordulni.
Mai kultúránkban az ADD egy öndiagnosztizáló vicc lett azon „multi-tasker”-ek körében (több dolgot egyszerre végző személy), akik nem tudnak koncentrálni, nem fejezik be a projektjeiket, és a ház kulcsaival együtt a kocsi kulcsát is a kesztyűtartóban hagyják.
Fenti nehézségek listája természetesen nem képezi vicc tárgyát, hanem emberségesebb megközelítést érdemel, hogy megértsük, kezeljük vagy akár feloldjuk a szorongás efféle kognitív és neoróbiológiai jeleit és jellemzőit. Előfordulhat, hogy az ADD és ADHD újraértelmezése megkívánja tőlünk, hogy újragondoljuk, mi az a „túl sok” vagy „túl kevés”, hogy újradefiniáljuk a „hiányosság” fogalmát, hogy kibontsuk a fenti jellemzőkben megbúvó ajándékokat, melyeket az optimális és kapcsolódó oktatási környezet kap, és feltegyük a kérdést, létezik-e még egyáltalán a „normális”.
Peter Quily, aki 2003 óta tréningel ADHD-s felnőtteket, „Figyelemtöbbleti Állapotnak” hívja a jelenséget.
„Ez nem annyira hiányosság. Mi mindent látunk. ADD-vel alapvetően nem jól szűrünk, ami azt jelenti, hogy többet látunk, hallunk, érzünk, érzékelünk, mint ahogy mások teszik. Tehát több érzéki benyomást élünk meg másoknál. Problémánk azzal van, hogy túl kreatívak vagyunk, és a sok ötlet közül egyet kell kiválasztanunk és azt végigvinnünk.”
„Reális képem van az ADHD-ról.”- mondja. „Túl sokan tekintik az ADHD-t pusztán patológiának. Csak a negatív oldalát nézik. De ha főleg a betegségek és rendellenességek szemüvegén keresztül néztek minket– mivel kizárólag ezeket keresitek – ki fogjátok hagyni az előnyös jellemvonásainkat.”
Anne Maxwell, író és terapeuta, ettől jobban nem is érthetne egyet. Mindenféle egyedi igénnyel és saját tanulási stílussal rendelkező gyermekkel foglalkozik.
Maxwell visszaemlékszik arra, amikor egy szülő elvitte hozzá a lányát, hogy segítsen neki, és az aggódó és felbőszült anya azt mondta: „A lányom rosszul viselkedik.”
Munka közben azonban Maxwell nem vett észre rossz magatartást. Ezzel szemben egy összetett történettel rendelkező örökbe fogadott gyermeket látott, aki kisgyermekként még az utcákon kóborolt. Az édesanyja kifejtette: „Az apja kábítószer túladagolásban halt meg, az örökbefogadó családtagnak pedig túl sok problémája volt.”
Ezután Maxwell feltette védjegyének számító kérdéseit, olyan kulcskérdéseket, amelyek elmondása szerint képesek mindent megváltoztatni:
„Mi van akkor, ha ő nem probléma? Mit tudsz róla? Mire van szüksége?”
Egy héttel később az anya a követezőket jelezte vissza Maxwellnek: „Amikor elvetettem azt a gondolatot, hogy ő egy probléma, és el kezdett érdekelni, hogy mire van szüksége, minden sokkal könnyebb lett.”
Te mit tudsz?”
Maxwell, aki okleveles klinikai szociális munkás és játékterapueta, a megalapítója a houstoni „Child and Family Play Therapy Center”–nek (Gyermek és Családi Játékterápia Központnak), ahol munkájával hozzásegíti a családokat ahhoz, hogy képesek legyenek megtenni azokat a változtatásokat az életükben, amit akarnak, és amire igényük van.
„Amikor megváltoztatod a nézőpontodat, és megváltoztatod a valóságodat.” –mondja Maxwell.
Könyvében, melynek címe „Tanítanál-e egy halat fára mászni?” és, melyet barátaival és egyben kollégáival, Gary Douglas-szel és Dain Heer-rel írt, Maxwell egy másfajta nézőpontot nyújt azokkal a gyerekekkel kapcsolatban, akik „különböznek társaiktól, nem kevesebbek, nem rosszak, nem hibásak, akik más módon tanulnak, nem rosszabbul, nem tévesen.”
„A probléma az, hogy arra bátorítják őket, azt mondják nekik, hogy illeszkedjenek egy olyan tanulási módszerhez, ami nekik nem működik, és aminek következtében úgy érzik, valami baj van velük, hogy buták vagy lassúak, vagy nem tudják, hogyan tanulhatnának.” – magyarázza.
Maxwell el van ámulva az egyszerű kérdések erejétől, amelyek kifejezésre juttatják kliensei legelemibb szükségleteit, vagy akár tehetségüket és céljaikat is.
A „Mi történt?” helyett azt kérdezd, „Te mit tudsz erről?”, szorongásos helyzetben pedig a „Mi a baj?” helyett a „Mi a helyzet?” kérdést tedd fel. Ez kinyitja az ajtókat, és kihozza a gyerekeket a beszűkült gondolkodásmódból, a konfliktusból. Olyan térbe lépnek, amely a sajátjuk.
„Azt láttam, hogy még azok a gyerekek is, akik levertnek látszottak a körülmények miatt, amibe beleszülettek, vagy amelyben adott helyzetben találták magukat, valahogyan tudták, hogy a dolgok lehetnének másképpen, lehetnének jobban.”
„Amit a szülőknek mondanék az az, hogy elengedhetetlen tudni, hogy mi az ADHD és mi nem az. Illetve, hogy olyan embertől gyűjtsenek információt róla, aki valójában ismeri. Ha elhiszed a mítoszokat, megerősíted őket. Akaratlanul is bántod a gyermekedet a tudatlanság és félreinformáltság fenntartásával. A tekintélyelvű nevelés épp ellenkező viselkedést vált ki. Ha nem érted meg gyermeked agyának működését, azt, hogy miképp tanul, kevésbé hatékony, stresszesebb szülő leszel, és ennek eredményeképpen gyermeked is feszültebb lesz.”
Amikor Emily Talley lányát az elmúlt évben ADHD-snak értékelték és diagnosztizálták, a3 gyermekes Collinswood anyuka felismerte: „Nem arról van szó, hogy szándékosan ellenállt volna. Ez nem ellenszegülést mutat. Ez egy biológiai tevékenység. Úgy gondolom, hogy szülőként egy ilyen diagnózis megengedi nekem, hogy hálás legyek a gyermekemnek is.”
Mítoszok és téves értelmezések
Az alábbiakban 10 mítosz olvasható gyermekeink egyedi igényeiről és képességeiről, amelyeknek az újraértelmezését és újraformálását érdemes fontolóra venni.
1.mítosz: Képesnek kell lenniük a koncentrálásra és a figyelésre.
Ez a klasszikus „kellene”. Ritu Pandua szerint, aki Voorhees jógaedző, „a befelé fókuszálás olyan képesség, amely segít a gyerekeknek a kifelé fókuszálásban. Amikor megtanítom a gyerekeknek a légzés erejét, hogy miképp irányítsák a légzésüket a befelé fókuszáláshoz, és, hogy elfelejtsék az összes, őket zavaró gondolatot és zajt, nagy váltást látok bennük.” Ha a gyereknek gondja van a fókuszálással, előfordul, hogy minden második percben dobol az asztalon, kibámul az ablakon, vagy felkel a helyéről, mivel a koncentrálás képessége kihívás neki. Talley hozzáteszi: „Azt hiszem, a lányomnak teljesebb rálátása van, jobban érti az ADHD-t, az elméje és a teste működését. Mostanra már felismeri a kioldógombjait azoknak az időszakoknak, amikor nehezebb számára a fókuszálás, és azokkal az eszközökkel is rendelkezik, amelyek hozzásegítik, hogy ismét a saját középpontjába kerüljön.”
2.mítosz: Szándékosan keverik a bajt.
Egyik első osztályos sem azzal kel fel reggelenként, hogy szándékosan bajt okozzon aznap. Ha baj történik, mindig rejlik mögötte egy felderíthető kiváltó ok. A baj egy belső konfliktus külső hatása, és, amikor mások reakciói is belekeverednek, a baj már egy kapcsolati dinamikáról, és nem pusztán a gyerekről szól. Maxwell hozzáteszi: „Nagyon sok gyermek unatkozik, „alulösztönzött”, és nem tudja, hogyan kezelje azt, hogy hibásnak tartja vagy butának érzi magát.”
3.mítosz: Illeszkedniük kell a tanulási normákba.
Minden gyermek egyedien tanul. Mivel az USA-ban 10 gyerekből 1-et érint az ADHD, és diákok milliói vesznek igénybe speciális tanulási igényeik miatt különböző szolgáltatásokat, a tanulási norma eszméje egyre inkább tévesen meghatározottá, és gyakran mérhetetlenné is válik. A tesztelés csak a történet egy részét mondja el, és nagyon sok okos gyerek nem teljesít jól rajtuk. Az egyedi igényű és tanulási stílusú gyerekek szembemennek a normákkal.
4.mítosz: Az ADHD magatartászavar.
Az egyszerűen csak megfigyelt viselkedésből levont végleges következtetés ritkán lesz pontos. A modern technika eljövetelével már belátásunk nyílik az agyba, még egyenként a sejtekbe is, hogy megfigyeljük az idegi kisüléseket és a velük megegyező agyi működéseket, és nem csak azt, hogy melyik kéregállományban történik, hanem a személy érzelmeit, érzékeléseit, és gondolati folyamatait is láthatjuk. „Valójában, -mondja Quily,- az ADHD nem viselkedésmód, hanem az agy szürke- és fehérállománya közötti agyi kapcsolás és a térfogatbeli szerkezeti különbségek adják.”
Az érzékszervi folyamatok kihívásai megnyilvánulhatnak a viselkedésben is, de az agynak azon képességében gyökereznek, hogy a belső és külső érzékszervi információkat feldolgozza. Például azt mondani a gyereknek, hogy ne duruzsoljon, olyan, mintha a gyerek agyától kérnénk azt, hagyja abba az érzékszervi információk efféle feldolgozását.
5.mítosz: A megküzdési mechanizmusuk nem megfelelő.
„Valójában, – mondja Maxwell,- az ADD, ADHD, OCD-vel és autizmussal rendelkező gyerekek teste és agya más, így eltérő igényeik vannak, beszabályozással és mozdulatokkal szükséges őket lenyugtatni. Amikor a gyerek enyhén megüti a lábát, a testét szabályozza. „Ha azt akarjuk, hogy a gyerekek adaptívabb formáját sajátítsák el a megküzdésnek, értenünk kell, hogyan tanítsuk a készségeket kontextusba helyezve, hogy a játékon, elköteleződésen és részvéten keresztül tényleg megtanulják és megszilárdítsák őket.
6.mítosz: A gyermeked nem ismeri az igényeit.
Az egyetlen személy, aki igazán tudja, milyen a gyerekednek lenni, az a gyereked. Eszerint, a legmegfelelőbb személy arra, hogy megállapítsa, hogyan érez vagy mire van szüksége, szintén a gyermeked. Ha azt mondja, nem tudja, csak azért van, mert még nem lett megtanítva, hogyan vizsgálja az érzelmeit, kényelmetlenség-érzetét, és szükségleteit illetve az sem, hogyan fogalmazza meg és fejezze ki őket. Ez tanítható készség, és ahogy nő, a saját érdekében minden egyes gyereknek meg kell tanulnia az önérvényesítést. „Az, aki befelé-fókuszált, kapcsolatban van önmagával, és így tudja, mire van szüksége, és mit kell tennie.” – biztosítja Pandya, aki fiatalok százaival dolgozik New Jersey környékén.
7.mítosz: Mivel gyerekek, nincs rálátásuk arra, hogy mi történik.
Maxwell szerint: „A szülők azt mondják: ’Honnan is tudhatná, hisz csak egy gyerek?’, ’Túl kicsi volt ahhoz, hogy emlékezzen rá.’, de a tény az, hogy valóban emlékszik, és olyan módon tapasztalja meg a dolgokat, amit nem mindig tud neked elmagyarázni vagy megmutatni.”
Quily, aki a vancouveri intézet társigazgatója, még a következőket teszi hozzá:
8.mítosz: Ha ADD-d van, nem lehetsz jó az iskolában és nem lehet jó munkád.
„Valójában, -mondja,- nagyon sok kiscégtulajdonosnak van figyelemhiányos zavara, és van 4 ADHD-s milliárdos is.” Talley szerint: „A gyermekemnek ADHD-ja van. Csodálatos, éles eszű, kreatív lány, és éltanuló.”
9.mítosz: Ez már csak így van, és nem tud megváltozni.
„Ez egy másik romboló tévhit az ADD-vel vagy feldolgozási nehézségekkel rendelkező gyerekekről” – halljuk Maxwelltől. – Nem csak a dolgok változhatnak meg, de segíthetünk a gyermekeinknek is, hogy erőteljes és pozitív változáskatalizátorai legyenek önmaguknak és a világnak is.”
10.mítosz: Más emberek jobban ismerik a gyerekedet, mint te magad.
Quily megjegyzi: „Minden szülőnek tudnia kell, mi az, ami a gyermekének működik. Beszélgessenek más szülőkkel. A tudatlanság szégyent szül. A társadalom nemcsak a gyermekedet szégyeníti meg, hanem szülőként téged is. Az ADHD-val rendelkező emberek miatti feszültség mértéke minden várakozást felülmúl.”
Forráscikk:
További információkat itt találsz:
Anne Maxwell, Gary Douglas és Dain Heer: „Would You Teach a Fish to Climb a Tree?” 
Pete Quily oldalai: www.addcoach4u.com vagy www.adultaddstrengths.com
„Pozitívan ADD”: http://www.drhallowell.com
Fordította: Szecskó Emese http://legyacsodaakivagy.blogspot.com

Az access bars® az iskolában

Az Access Bars® megváltoztatja az iskolában rosszul teljesítő, rosszul viselkedő gyerekek életét.

Új remény ébredt Mallorca szigetén az iskolában bukdácsoló, az iskolai keretekkel küszködő gyerekek számára, köszönhetően Dr. David Biddle Bars Facilitátornak és kiropraktőrnek. Biddle a saját lányával folytatott beszélgetés alkalmával figyelt fel a spanyol iskolarendszerre nehezedő nagy számú iskolai bukdácsolás problémájára. A lánya 25 fős osztályában csak 3-4 olyan gyermek volt, akik nem buktak meg valamely tárgyból, és igen gyakori, hogy egy gyereknél a 8 tantárgyból 5 vagy 6 tárgyból történik bukás.

Az iskola által felajánlott egyetlen alternatív segítség egy olyan tanulószoba lehetősége, amely a gyermekek számára további 2 óra tantermi bennülést jelent minden nap, az alapvető 7 óra tantermi bennülésen felül.

Biddle azon tűnődött „Hogyan segíthetünk ezeknek a gyerekeknek abban, hogy jobban tudjanak működni az iskolában? Felvetette, hogy Bars kezeléseket ajánl fel, amely javíthatja a gyerekek agyi működését és megkönnyítheti számukra a tanulást és a tanult információk megőrzését.

Ő és 7 másik Bars Facilitátor együtt 5 ingyenes Bars kezelést ajánlottak fel az iskolában bukdácsoló gyerekeknek. A helyi újságnak köszönhetően olyan nagy figyelmet kaptak, hogy az eseményen 50 gyerek jelent meg Biddle praxisában, hogy Bars kezelést kaphassanak. A 7 önként jelentkező Bars Facilitátor fél-fél órás kezeléseket adott 3-4 óra hosszan. 

/ Ha kiváncsi vagy és kipróbálnád, elsajátítanád e zsenális módszert, velünk megteheted, kérlek írj üzenetet ha érdekel /

A szülők által a gyermekeiken észrevett pozitív változások némelyike csodálatos. Az egyik kisfiú, aki nagyon durva volt másokkal az iskolában és hírhedt arról, hogy ütötte társait, mondhatni egy éjszaka alatt változott meg, Az első Bars kezelése után annyit változott, hogy a iskolából felhívták az anyukáját. „Oh, megint probléma van a fiammal.” gondolta az anyuka. Meglepetésére, az iskolából azért hívták, hogy elmondják, „Nem tudjuk mit csinált a fiával, de a gyermeke teljesen megváltozott. Kedves másokhoz.”

Egy másik kisfiú, aki mindig 1-es és 2-es (a legalacsonyabb) osztályzatokat kapta matematikából, egy 10-es osztályzatot vitt haza. Egy kislány, aki versenyszerűen jár úszásra, azt vette észre, hogy javulnak az úszási eredményei. Egy krónikus fejfájással küzdő kisfiú visszajelezte, hogy elmúlt a fejfájása. Egy kisfiú, aki az első Bars kezelés alkalmával szinte alig tudott nyugodtan lefeküdni a masszázságyra, azóta nyugodtan tud feküdni és relaxálni. A szülei le vannak nyűgözve. „Az én gyerekem sose relaxál!” mondták, „mégis, mióta Bars kezeléseket kap, képes erre.”

A szülők általánosságban visszajelezték, hogy gyermekeik összeszedettebbek, jobban képesek figyelni, könnyebb velük kommunikálni otthon, és az iskolában jobbak az eredményeik.
Biddle eredeti terve az volt, hogy a gyerekeket és a szülőket egymás mellett feküdve kezelik, de a gyerekek számára felajánlott ingyenes lehetőségre akkora volt az érdeklődés, hogy erre nem volt idő. 

Mostanra sok szülő elvégezte a Bars tanfolyamot és otthon saját gyermekeiknek csinálnak Bars kezeléseket.

Biddlenek praxisában egy nagy helység sok masszázsággyal és recepciós segítség is rendelkezésére áll, erre igazából nincs szüksége senkinek aki Bars kezelést szeretne adni. Egy Bars kezelés bárhol elvégezhető! És hol nem szenvednek a gyerekek azért, mert az iskolák nem képesek a gyermekek igényeit figyelembe venni?
’Tehát találjunk erre helyet és időt és csak csináljuk!’ javasolja Biddle. „A gyerekeknek nagyon nagy szükségük van erre!”

Milyen végtelen lehetőségeink lehetnek? 

Fordította: Pongrácz Rita
Forrás: http://access-consciousness-blog.com/2012/04/access-bars-changes-the-lives-of-children-failing-in-schools/

Az Access Barsból kaphatsz ízelítőt és könnyedén elsajátíthatod, 1 napos kurzus keretében. Bars kipróbálás, képzési lehetőségek itt: https://www.facebook.com/pg/kerdesmegadatik/events/?ref=page_internal