Címke: Bécs

Reményre lelni, amikor minden veszni látszik…

Van úgy, hogy azt érzed, a világ nem elég? Vágytál valaha is másik lehetőségre? Talán, hogy ne ítélkezzenek az emberek annyira? Esetleg egy kedvesebb, gyengédebb világra, amiben élhetünk?

Mindig is tudtam, hogy lehetségesnek kellene lennie valami másnak. Mindig is szerettem volna részese lenni a megteremtésének. Ugyanakkor úgy tűnt, nem tudom mindezt megoldani. Hogyan tudom a saját életemet megoldani. Mindent megtettem, amit kell ahhoz, hogy itt egy nagyszerű életem legyen. Felépítettem egy sikeres kiropraktőr vállalkozást. Volt menyasszonyom, akiről mindenki azt mondta, hogy a tökéletes pár számomra. A gyönyörű Santa Barbarán laktam. Kívülről nézve, mindenem megvolt. De tudod mit? Szörnyen éreztem magam.

Minden egyes nap, miután a menyasszonyom elment dolgozni, sírtam és szinte meghaltam az ágyon. Depressziósan. Reménytelenül. Túlterhelve. Azzal a túlzottan is ismerős érzéssel, hogy azt gondolod, már nem tudod kezelni a dolgokat.

Már mindent megpróbáltam, amiről azt gondoltam, hogy megjavíthat. Régebben azt gondoltam, hogy “Boldognak KELLENE lennem. Elégedettnek KELLENE lennem. Képesnek KELLENE lennem arra, hogy azt tegyem, amit szeretek, és ebből fizessem az albérletem. NEM KELLENE, hogy fájjon az elégedetlenség.” De az voltam. Semmilyen terápia, módszer vagy önfejlesztő könyv nem tudott eljuttatni oda, hogy ez a fájdalom hosszú távon elmúljon. Depressziós voltam és boldogtalan az idő jelentős részében. Már nem tudtam, mi mást próbálhatnék ki. Már nem tudtam mit tenni. Már nem láttam értelmét az életnek, ha ez így megy tovább. Készen álltam kiszállni.

… teljesen kivoltam.

Kiválasztottam a napot. Azt a napot, amikor véget vetek ennek az egésznek. Azt a napot, amikor véget vetek az életemnek. Egy utolsó kérést böktem oda az Univerzumnak: “Univerzum, van 6 hónapod, vagy kiszálltam.” Komolyan gondoltam.

Egy héttel később néztem az apróhirdetéseket és volt közte egy tényleg apró, mely így szólt: “Access. Az életben minden örömmel, könnyedén és ragyogva árad felém. Hívd Shannont.” Ledobtam az újságot és azt mondtam: “Hirdetést adott fel egy elvakult optimista. Öröm, könnyedség, ragyogás? Leginkább fájdalom, szenvedés és vér halom!”

A következő héten megint láttam a hirdetést. Ezúttal telefonáltam. Amikor Shannon felvette a telefont, ráripakodtam: “Mivel foglalkozol?” Beszélt az Access Consciousness® eszközeiről. Vonakodva és hitetlenkedve, de időpontot egyeztettem.

Ez az első időpont volt számomra egy új világ kezdete. Ahogyan belemélyedtem az Accessbe, egyre inkább felfedeztem az eszközöket, amelyeket a napi életemben tudtam alkalmazni, és ezek még működtek is. Amint egyre többet használtam az eszközöket, reggelente a lehetőségek érzésével ébredtem. Hosszú idő óta először boldog voltam és hálás azért, hogy ezen a bolygón lehetek. Tudod mit? Ez a boldogságérzet, a gyarapodó lehetőségek érzése napról napra növekszik.

Te hogy vagy mindezekkel? Mi az, amit régóta keresel, és még nem voltál képes megtalálni? Esetleg az öröm érzése? Ismered a kétségbeesés és elégedetlenség érzését? Merengtél esetleg azon, hogy amilyen most az életed, az minden, ami lehetséges? Vágysz többre?

Élő bizonyítéka vagyok annak, hogy több lehetséges. Van egy tere az örömnek és könnyedségnek, amit megismerhetsz.

Itt van három eszköz, amelyek dinamikusan megváltoztatták az életemet, és a tiédet is meg tudják változtatni:

  • Csendesítsd le a zajt a fejedben: Érezted valaha, hogy a gondolataid, érzéseid és érzelmeid olyan hangosan ordibálnak a fejedben, hogy bármit is próbálsz, nem tudod őket elhallgattatni? A helyzet az, hogy a gondolatok, érzésed és érzelmek 98%-a, amire éber vagy, nem is hozzád tartozik. Egy hatalmas médium rádió vagy, ami mindent fog, ami a környezetében történik. Legközelebb, amikor depressziós, dühös, irritált, szomorú vagy magányos vagy, esetleg nehézséget okoz kikelni az ágyból reggelente, mert ezek az érzések tényleg nagyon erősek és lehengerlők, kérdezd meg a következőt: “Kihez tartozik ez?”. Amennyiben ezután könnyedséget érzel, akkor már tudod, hogy soha nem volt a tiéd a kezdettől fogva. Egyszerűen mondd azt, hogy vissza a feladónak.
  • Változtasd meg a gondolkodásod: a nézőpontod teremti a valóságodat. Ahogyan elképzeled, hogy a dolgok meg fognak történni, úgy fognak megtörténni. Ahogyan valamire gondolsz, amilyen érzésekkel vagy iránta, az úgy fog megjelenni. A jó hír az, hogy ha megváltoztatod a nézőpontodat, meg tudod változtatni a valóságodat. Akár úgy is kezdheted, hogy azt mondod: “Az életben minden örömmel, könnyedén és ragyogva árad felém.” Mondd ezt reggel-este tízszer. Amikor az a nézőpontunk, hogy az életben minden könnyedséggel, örömmel és bőséggel teli, akkor könnyedség, öröm és bőség fog megjelenni, mert a nézőpontod teremti azt a valóságot számodra.
  • TE változtathatod meg a világod. Az Access Consciousness eszközei pont azt szolgálják, hogy megerősítsenek abban, hogy tudd, hogy tudsz. Sokkal nagyszerűbb és hatalmasabb vagy, mint valaha elismerted. Amikor ezt elkezded felismerni, bármi is legyen az, bármilyen választásaid is voltak korábban, függetlenül attól, mennyire volt igazad, a mai napon valami mást választhatsz.

Ez a három kérdés segít felfedezni az ajándékot, aki te magad vagy és megerősít abban, hogy valami újat válassz:

  • Mi az, amiről azt gondolod, hogy nem tudod kezelni, amit valójában tudnál?
  • Hol tanultad azt, hogy kiutadnak kell lennie egy módszer helyett, amivel lehetőséget teremtesz?
  • Milyen ajándék vagy, amit ha a világ elveszít, sokkal kevésbé lenne csodás hely, mert elmentél?

Mindig van remény. Mindig van egy másik lehetőség. A világ megváltozhat. Az életed sokkal nagyszerűbb lehet, mint bármi, amit eddig tapasztaltál, vagy amiben reménykedtél.

Voltam abban a helyzetben, amikor a kiutat kerestem. Nagyon is jól ismerem. És elmondhatom, ha nem látod a többet, ami elérhető, kérlek, ne add fel. Ott van az, és ha azt választod, hogy kérdéseket teszel fel, ha azt választod, hogy felismered, közel sem vagy annyira elcseszett, mint amilyennek gondolod magadat, ha azt választod, hogy az élet könnyedségét és örömét meghívod, hogy játsszon veled, akkor az élet olyan kalandját élheted meg, ami messze túlmutat minden eddigi elképzeléseden.

Access Bars® kezelés

Eseményeinken megtalálod éppen hol érthető el velünk, hogy megízleld Te is és/vagy elsajátítsd a Bars ajándékát 1 napos képzés keretében.

http://vegtelenvalasztasok.hu/events/

Ha örömmel szerveznél lakóhelyeden velünk Access Bars kipróbálási-ajándékozási lehetőséget, úgynevezett csere-berét, Access Bars képzést, keress minket, kiváncsiak vagyunk mit teremthetünk együtt, túl a legvadabb álmainkon is.

A Bars® képes feloldani az összes fix nézőpontot, elképzelést, gondolatot, érzést, érzelmet, döntést, ítéletet, hiedelem- és hitrendszert, amelyet magadévá tettél, amik akár akadályoznak abban, hogy azt az életet éld, amire valójában vágysz. Ezek elektromos komponensei tárolódnak az agyunkban. Ha a fejünkön lévő bárokat gyengéden megérintik, lehetővé válik, hogy a felesleges “kacatokat” letegyük, elengedjük, könnyedén, ellazultan egy ágyon fekve és Bars kezelést befogadva.

Megtalálhatsz minket itt:

https://www.facebook.com/kerdesmegadatik/https://www.facebook.com/kerdesmegadatik/

és itt: https://www.facebook.com/groups/434763876725996/

Ha személyes konzultációt, kezelést szeretnél tőlünk, az is könnyedén elérhető, itt:

Bajusz Tibor

és itt:

Magyar Mónika

Bars ajándékozás-fogadás együtt itt éppen Debrecenben. Mi egyéb lehetséges még? Hogyan lehet ez még ettől is jobb?

A cikk dr. Dain Heer vendég blogbejegyzése. Cikk forrása: tudatosebredes.com Eredeti blogbejegyzés angolul ITT található.

4 Mindennapos Gyakorlat, hogy Megváltoztasd az Életed

Az egyik dolog az Access Consciousness eszközeivel és az Access Barsszal kapcsolatban az, hogy milyen gyorsan és hatásosan dolgoznak, hogy megváltoztassák a dolgokat.

Az Access Consciousness szó szerint több ezer gyakorlati eszközből áll, amelyeket arra használhatsz, hogy megváltoztasd az életed bármely területét. Talán felteszed a kérdést, „Hol kezdjem?” vagy „Melyik eszközzel kezdjem?”

Dr. Dain Heerrel, az Access Consciousness társ-alapítójával, a közelmúltban interjút készített Orly Bar-Kima, izraeli újságíró, life coach, író és  szónok, a „Gyakorlati Inspiráció” és a „Nyisd meg Önmagad a Transzformációnak” témájában. Az interjú közben Dr. Dain megadta a 4 kedvenc napi gyakorlatát, amelyeket arra használhatsz, hogy valóban megváltoztasd az életed. Nézd meg őket lentebb!

4 Mindennapos Gyakorlat, hogy Megváltoztasd az Életed

  1. Kezdj minden napot azzal, hogy azt mondod, „Univerzum, mutass valami szépet ma” és „Ha ma tényleg teremteném az életem, mit választanék most azonnal?”
  2. Kérdezd meg, „Hogyan lehetne ez még ettől is jobb?” bármikor, amikor valami jó történik és bármikor, amikor valami rossz történik. Ezzel nagyobbá változtatod az életed röppályáját.
  3. Ismerd fel, hogy vagy ítélkezel, vagy boldog vagy. Ha megállíthatnánk az ítélkezésünket, akkor egy teljesen más világunk lehetne.
  4. Kérdezd meg, „Kihez tartozik ez?” három napon keresztül, minden gondolatra, érzésre és érzelemre, amid van. Egy sétáló, beszélő meditációvá fogsz válni. A gondolatok, érzések és érzelmek 98%-a, amelyek a fejedben vannak, nem is a tieid. Ez az eszköz lehetővé teszi, hogy felismerd ezt, és több térűrt teremts a világodban.

Egy alaposabb magyarázatért ezekről az eszközökről megnézheted az egész interjút lentebb!

Kíváncsi vagyok, hogy ha hozzáadnád ezeket az eszközöket az életedhez és használnád őket, milyen változást teremthetnél?

Jó szórakozást ezekhez a gyakorlatokhoz és válaszd azokat az eszközöket, amelyek örömet okoznak számodra. Mindig tudni fogod, hogy mi működik számodra. Amikor elkezded elismerni azt, ami tudsz, túl azon, amiről azt gondolod, hogy tudod, elkezded kinyitni a világod és megváltoztatni olyan módon, amiről soha nem gondoltad, hogy lehetséges.

Ha szeretnél többet megtudni a ’Kihez tartozik?’ eszközről, nézd meg Dr. Dain Heer YouTube videóit a témában.

Kíváncsi vagy, hogy mit tehetnek érted az Access Consciousness eszközei? Kattints IDE, hogy jelentkezz néhányra a kedvenceink közül!

Az eredeti blog bejegyzést megtalálhatod ITT.