Egész életemben szinte állandóan feszültséget és fájdalmat éreztem a gyomromban. Mindig ott volt, görcsölt és fájt.
Később drogot és alkoholt fogyasztottam, hogy ne érezzem a fájdalmat. Ez az állapot sok éven át tartott, és amikor már állandóan fájt a gyomrom, más megoldásokat kerestem. A legmegfelelőbbnek tűnő ötlet az volt, hogy diétáznom kell. Így, bár változtattam az étrendemen, de a fájdalom megmaradt. Akkor azt gondoltam, biztos a helytelen ételeket iktattam ki, vagy nem a megfelelő ételeket eszem, vagy nem végzek helyes gyakorlatokat. Az összes elképzelhető diétát, az összes fellelhető alternatív lehetőséget kipróbáltam.
Kipróbáltam a homeopátiát, a kínai gyógymódokat, az ayurvédát, a böjtöt, a szörp-diétát, a tisztító módszert, a parazitáktól való tisztítást, a jógát, a Pilatest, futottam, reikiztem, masszázsra, fizio- és pszichoterápiára jártam, glutén- és tejtermék-mentesen étkeztem, csak növényi ételeket ettem. De a fájdalom és a feszültség, még ha időnként enyhült is, mindig, elkerülhetetlenül visszatért.
Időközben hallottam a „KIHEZ TARTOZIK EZ?” elméletről, ami alapvetően annak a tudatosságát jelenti, hogy bárki más gondolatait, érzéseit és érzelmeit pszichológiai szivacsként szívjuk fel. Hihetetlen eredménnyel kezdtem kérdezni minden gondolatról, érzésről és érzelemről, hogy kihez tartozik. Mihelyst feltettem a kérdést, hogy az enyémek-e, teljességgel kivilágosodott bennem minden.
Mindazonáltal a gyomorfájdalmaim továbbra sem múltak el. Enyhén javultak, majd teljes erővel visszatértek, miközben a „kihez tartozik ez?”- kérdéssel teljes sikert arattam az érzések és az érzelmek területén.
2011-ben, messze-messze, egy ausztráliai nyaralásom alatt egy reggel jóval napkelte előtt felébredtem. A konyhában álltam, először könnyed érzéssel, amikor hirtelen fájdalom hasított a gyomromba. Ez volt az első alkalom, amikor végre megfigyeltem, hogy a fájdalom nem volt ott, és egyszer csak megjelent! Annyira fehér-feketén észlelhető volt a dolog, hogy nem söpörhettem ki tudatomból. Így nyugodtan megkérdeztem magamban: „Ki ez?”
Ekkor két férfit hallottam, akik halkan beszélgettek az úton. Mihelyst a figyelmem e férfiak felé irányult, a fájdalom teljességgel elmúlt.
És ekkor megértettem! A mindenit, hiszen a testem meséli nekem, mi van ezekkel a férfiakkal. A testem egész életemen át kommunikálta nekem ezt az információt különféle testekről és emberekről, és nekem soha nem esett le, hogy a testem információt ad.
Most először fogtam fel teljes mélységében, hogy testem micsoda tudatossággal rendelkezik, és hogy ez milyen villámgyorsan működik.
Amellett, hogy akkor először fogtam fel, testem tudatossága milyen dinamikus és gyors, azt is elkezdtem kapizsgálni, mennyire nagyfokú ez a tudatosság. Amikor érzékeltem, mi zajlik ott az úton abban a két férfiban, akiket még csak nem is ismertem, teljességgel jelen kellett lennem és lazítanom kellett.
Mihelyst nem figyeltem oda, a gyomrom görcsölni kezdett; amikor odafigyeltem a halk hangokra, és figyelmemmel jelen voltam közöttük, a gyomromban enyhült a fájdalom. Ahogy megengedtem magamnak a férfiakkal való tudatosságot, éreztem, egyikük milyen haragos. Nem volt semmi logikus magyarázat a dologban, csak elkezdtem tudni, mi történik ezzel a két férfival, mégpedig oly módon, ahogyan ők maguk valószínűleg nem is voltak tudatában.
Testemben és az utcán lévő két férfivel való néhány percnyi intenzív jelenlét után az energia kezdett szertefoszlani, és a gyomrom teljességgel szabaddá vált.
Ezt követően nem szűnt ugyan meg testemnek ez a tudatossága, amit a gyomromban jelzett, de ez az alkalom volt a kezdete annak, hogy elkezdtem testem tudatosságát értékelni és megköszönni az információt, ahelyett, hogy sajátomnak értelmeztem volna, és vég nélkül rettegtem volna.
Testem tudatosságának elismerése teljességgel megváltoztatta életemet. Ahelyett, hogy állandóan menekülni akartam volna a tudatosságból, amint azt előzőleg oly sokszor tettem életemben, immár mindent megelőzően aktívan elismertem a tudatosságot.
Mihelyst a gyomrom fájni kezdett, azonnal el kellett kezdenem keresni azt, amit a testem mondani akar nekem, és hadd áruljam el: Csillagászati nagyságú volt az az izgalom, harag, erő és ítélet, amit az emberek terében kellett felismernem. Szinte hihetetlennek tartottam az egészet. De minél jobban elismertem és megengedtem magamnak, annál kevésbé fájt a gyomrom.
Olyan sok mindennek vagyunk tudatában, és mégis vajon közülünk hányónkat tanítanak meg arra, hogyan kezeljük a dolgot, ahelyett, hogy minden lehetséges módon lerázzuk magunkról. Ez a „lerázás” mellesleg mellékhatásokkal jár, mint amilyen például az én gyomorfájásom.
Nem hazudok: nem volt könnyű elkezdeni a tudatosság elismerésének gyakorlását, de mint mindenre, erre is az állt, hogy minél többet gyakoroltam, annál jobban sikerült.
Van valami a testedben, ami a körülötted lévő világról szóló tudatosságod lehet?
Forrás: The First Time I Knew My Body Was Aware valaszthatsz.com
