A Lehetőségek Szimfóniája (SOP) volt az első olyan access tanfolyam, amelyet utáltam.
Dr. Dain Heer az első, 2013-ban adott SOP tanfolyam után megkérdezte, milyen volt, és őszintén szólva nem tudtam, mit mondjak.
Utáltam, hogy az ESB elmúlt (az a tanfolyam, amelyet az SOP ideiglenesen helyettesített, de amit szerencsére újra felkínálnak). Utáltam, hogy mindenki körülöttem hadonászik, és azt állítja, hogy (ahogy láttam) megváltoztatnak mindenfélét. Utáltam, hogy magam is úgy éreztem, hadonásznom kell, és úgy tűnt, semmi nem változik.
Utáltam, hogy azt éreztem, valamiben nem vagyok jó. Ez a Dain nem volt nekem való. Ez a megmaradt érzés még inkább összezavarodottabb lett, mint amikor odamentem.
És ezzel még nem volt vége a listámnak.
„Tudod, Dain, azt hiszem, valószínűleg fantasztikus volt”, mondtam neki. „Mert biztos, hogy egy csomó szemetet felszínre hozott nekem.”
A saját tudati fejlődésemen keresztül tanultam, bár hallottam Daint ismételgetni, hogy „ha valamit igazán szerettek, vagy igazán gyűlöltök, akkor abban valószínűleg valami van számotokra”. Így ahelyett, hogy azt állítottam volna, hogy a SOP igazán nem nekem való, nagy levegőt vettem, és jelentkeztem a következőre.
Emlékszem, a második SOP után közöltem Dainnel: „Olyan, mintha az emberek elkezdtek volna a saját hangszereiken játszani. Ahelyett, hogy trianglot ütögettek volna, vagy tubát fújtak volna, egy dallam kezdett megszületni.” Úgy éreztem, mintha negyedik sebességre váltottam volna. Egy kicsit kijöttem a lépésből. Egy kicsit hamis voltam. De lehetett dallamot hallani. És utálatomat valami más váltotta fel. Utálatom most egyszerűen kíváncsisággá vált.
„Mi mást tehetnék?” „Mi az, amit tudok?” „Mi az, amit egész idő alatt nem vettem észre?” „Mi az SOP valójában?” És ajtók kezdtek megnyílni előttem.
A Lehetőségek Szimfóniájának megnyílása az elmúlt 3 évben hihetetlen ajándék lett számomra. Rengeteg mindent megmutatott arról, hogy arra vágyok, hogy mindent helyesen csináljak, és hogy inkább megítélek dolgokat, mint hogy belássam, hogy nem értem őket. Megmutatta azt is, micsoda ajándék tudok lenni mások számára.
Ezt az e-mailt a legutóbbi SOP 1. után kaptam egy lánytól, akivel dolgoztam.
„Soha nem éreztem magamat egyszerre ennyire szoros kapcsolatban saját magammal és az univerzummal és mindennel.Tüzijátékok, csillagok, bolygók, szuperszonikus gyorsaságok és ki tudja, merre volt a testem – én biztos, hogy nem voltam benne. Mindent elfújtak. Most már tudom, miért élvezték mások ennyire az SOP-t.”
Nos, ez hanyatt döntött. Három évvel később imádtam a SOP-ot. És nem csak imádtam, de úgy tűnt, megismerem azokat a képességeimet, amikkel teret teremtek és változást másokkal kapcsolatban is.
Mindig tudom-e, mit teszek? Egyáltalán nem. Még mindig csodálkozok és kételkedek? Bizony. De végre tudom, hogy nem azért vagyok ott, hogy azt csináljam, amit Dain csinál. Vagy, hogy azt tanuljam meg, hogy ő hogyan dolgozik az energiával. Azért vagyok ott, hogy egyre inkább azt tanuljam meg, én ki vagyok, és mit tudok.
Számomra a Lehetőségek Szimfóniája arról szól, hogy megtaláljuk saját energetikus képességeinket, és életünk szimfóniáját igazán kezdjük magunk kézbe venni. Azokról az energiákról és terekről is szól, amelyek lehetünk ahhoz, hogy mások ajtaját megnyissuk. Nem lineáris dolog. Nem egyszerű dolog. És (sajnos) nem tudod jól csinálni.
De ez azt is jelenti, hogy rosszul sem tudod csinálni.
Semmit nem kell tudnod ahhoz, hogy ezt az utazást elkezdd.
Nem kell hozzá szeretned a testedet. Nem kell energia hozzá. Csak egyszerűen lenned kell hozzá.
Ne engedd, hogy a szar útjába álljon annak a varázslatnak, ami valóban lehetséges.
Forrás: The Only Access Class I’ve Ever Hated
Fordította: Kaposi Luca (valaszthatsz.com)