Hogyan válj befolyásos, inspiráló és motiváló vezetővé?

Beate Nimsky (66), Vállalatvezető Tréner, számára nem jelent problémát előadni akár 500 ember előtt sem. Cégek, mint az Ericsson, Europcar, Bosch, Siemens, Georg Ficher Automotive, és sokan mások is alkalmazzák, akik szeretnék pozitívan befolyásolni hozzáállásukat, és kultúrájukat.

Gyermekként azonban Beate-t sokszor elhallgattatták szülei. Így felnőttként is szokásává vált a hallgatás, egészen, amíg egy barátja fel nem hívta a figyelmét arra, hogy olyan, mintha „nem is lenne hangja”, és „túl keveset kívánna az életétől”. Ekkor elhatározta, hogy megtalálja a hangját, és használni is fogja.

„Amikor először léptem vezetői pozíciókba, meg kellett találnom a bátorságot magamban, hogy kimondjam, amit autentikusan mondanék” – mondja Beate. –

„Ha ismered a saját hangod, akkor kevesebb a kockázata annak, hogy mások elvárásai, vagy ítéletei kontrolláljanak.  Ez pedig mélységes bizalmat teremt saját magad irányába, és képességed válik arra, hogy rendben legyél, akármi történjen is.”

Ma már Nimsky tanítja a vállalati vezetőket arra, hogy, hogyan találják meg valódi hangjukat a Right Voice for You program keretein keresztül. Így képessé válnak arra, hogy pozitív befolyással legyenek, inspiráljanak, és motiváljanak másokat is. Akár egy apró csapat meetingről legyen szó, akár pedig egy óriási konferenciáról, ahol prezentálni kell, a legfőbb tippjei a következők:

Soha ne imitáld más üzenetét, vagy előadásmódját.

Az imitálás mindig saját energiád, személyiséged, és választásaid csökkentésével jár együtt. Találd meg a saját, valódi hangodat, és add át a Te üzeneted, saját egyéni módodon, ítélkezés nélkül.

Tisztázd le magadban üzenetedet, úgy hogy kérdéseket teszel fel.

Hol szeretnél változást a vállalatodnál? Az alkalmazottak terén? A közönségedben? Esetleg az iparágadnál, vagy a kultúrádban? Figyelj arra, hogy válaszod még több örömöt hozzon számodra, és segítsen befolyásod emelésében, mikor előadást tartasz.

Tisztán és gyakran kommunikáld az üzeneted

Beszélj az alkalmazottjaiddal a vállalat stratégiai döntései mögött álló értékekről. Ha a munkavállalók, vagy a közönséged megértik az üzenetedet, és kapcsolódni tudnak hozzá, akkor könnyebb lesz számukra keményen dolgozni, és cselekedni, illetve értékeidet közvetíteni.

Legyél tisztában azzal, mit szeretnél, hogy a közönséged kezdjen azzal, amit kommunikálsz feléjük

Beszélj úgy velük, mintha már megcsinálták volna, amire kéred őket. Ha inspirálni akarod őket egy bizonyos cselekedetre, akkor mindig fontosabb az üzenetnél az, hogy közvetítsd feléjük, mit vársz el, hogy csináljanak.

Kapcsolódj a teremben lévők energiájához

Mielőtt fellépnél egy közönség előtt, idézd fel, hogy milyen változásokat szeretnél teremteni a jövőben a világ számára. Utána lélegezd be ezt az energiát a hátad mögül, és mozgasd felfelé, majd a terem végébe. Utána pedig húzd vissza az összes emberek keresztül. Ismételd meg többször.

Pozitív önbiztatással bátorítsd fel magad

Először is készülj fel rendesen. Majd, mikor elérkezik az idő, mondd magadnak „Minden, amire szükségem van most, itt van bennem!”. Ne nézd át az utolsó percekben a beszédet. Csupán legyél önmagad szeretetteljesen, és tudd, hogy minden, amit mondanod kell, ott lesz számodra.

Kérdezd a közönséged a jövőről

Teremts a közönség számára valódi tapasztalatot, azáltal, hogy a következő kérdéseket felteszed: „Milyen klienseket akarsz a jövőben? Hogy néznek ki? Mit szeretnél változtatni, hogy a vállalkozás tízszeresen sikeresé váljon 10 éven belül? Mit tudsz tenni ma, hogy ezt a jövőt valósággá változtasd?

Használd a megfelelő szavakat és példákat

Befolyásod azon múlik, hogy vajon a közönség képes-e befogadni üzenetedet. Mindig legyél autentikus, és használd azt a nyelvezetet, metaforákat, és történeteket, amik közvetlenül elérnek hozzájuk, a teljes befogadás érdekében.

Kezeld a stresszt, és a lámpalázat

Ha stresszes maradsz, akkor az lecsökkenti a képességedet a kapcsolódásra. Ha oxigént lélegzel át a szorongásodon, akkor izgalommá fog változni. Válj izgatottá a tudattól, hogy embereket pozitívan tudsz befolyásolni, és ez segíteni fog az üzenet átadásában.

Tudatosítsd, hogy teljesen rendben van, ha nem kedvel mindenki

Nem azért állsz ki eléjük, hogy kedveljenek. Hanem azért, hogy átadd az üzenetedet, olyan lehetőségekről, melyeket mások lehet még nem látnak. Emlékezz arra, hogy normális, ha nem mindenki kedvel.

Értsd meg, hogy egy hozzájárulás az, hogy van bátorságot kiállni

Rengeteg ember fél mások elé kiállni beszélni. Az, hogy neked erre van bátorságod, egy csodálatos hozzájárulás azok számára, akik előtted ülnek. Ha pozitívan beszélsz a lehetőségekről, akkor minden szó, melyet megosztasz velük, egy hozzájárulás, hiszen előhozza potenciáljukat, és amit adhatnak a világ számára.

„Más emberek képességeit fejleszteni arra, hogy beszédet, prezentációt tartsanak szívem mélyéből inspirál!” – mondja Beate. „Igazából ez arról szól, hogy megmutatom számukra, mennyire csodálatosak, és teret nyitni arra, hogy megtapasztalják igazi énjüket, és megváltoztassák hiedelmeiket önmagukkal kapcsolatosan, és azzal, hogy mire képesek új lehetőségeik tükrében.”

Fordította: Vona Kitti

Forrás: http://www.mscareergirl.com/how-to-be-a-leader-who-influences-inspires-and-motivates/