Access Consciousness® cikkek magyar fordítással kategória bejegyzései

10 mítosz a figyelemzavarokról

Amikor a fiam nagyon kicsi volt, az emberek nehezen kezelhetőnek tartották. Boldog, energikus, kíváncsi, kreatívan vezérelt, felfedező, cselekvő, kinesztetikus (mozgással asszociálva tanuló) gyermek, aki azt akarta tudni, miért van „konduktora” a vonatnak (kalauz) és a zenekarnak is (karmester), aki csodálkozott azon, hogy a ketchup foltot hagy a piros pólón, és aki 3 évesen megkérdezte tőlem, hogy mi a lélek.
A fiam olyan hangokat is meghallott, amiket én nem. A zajnak olyan rétegeit, amik bántották a fülét. A pénztárgép hangja az élelmiszerboltban. A légkondicionáló zúgása. Az óra ketyegése. Azt mondta, hogy az elméje millió rádióállomással volt tele, és az összes ugyanakkor volt adásban. Azt mondta, hogy ettől „izgága” lesz. Mikor 7 éves lett, ez „nyugtalanra” váltott. 10 éves korában ezt „hangyáknak” nevezte.
12 éves korára a „hangyákat folyékony nitrogénba mártották, és teljesen összekenték őt”. És azt mondta, hogy fáj a lába. Elmondása szerint azért adott ki hangokat és azért volt ütemes, azért beszélt néha hangosan, hogy a hangokat ellensúlyozza a fejében, és azért mozgatta sokat a lábát, hogy elmúljon a combjából a fájdalom.
Szemléletesen el tudta magyarázni a biolumineszcencia fogalmát, de eltévesztette az iskolai feladat utasításait, különösen, ha az volt a kérés, hogy gyorsan és több lépésben hajtsák azt végre.
A tanárok néha azt gondolták, hogy nem figyel.
„Túlságosan is figyelek” –magyarázta nekünk iskola után frusztráltan.” A fényekre, az emberekre, a hangokra a folyosón, a tanár tekintetére beszéd közben, arra, hogy körülöttem mit csinál a többi diák, és minden másra.”
Nyugtalanság, himbálózás és hangyák
Nem szükséges kifejezetten az ADHD-ről beszélni, hanem elég az egyedi igényű gyerekekről is. A fiam nem rendelkezik ADHD-val, de érti a tüneteit.
„Ha az emberek tudnának együtt érezni, és belehelyezkednének egy olyan személy bőrébe, aki érzékeny a környezet összes ingerére, és valóban azt éreznék, amit ő is, többé nem ítélkeznének olyan hamar.”-mondja.-„És akkor a tanárok (és a szülők) nem feltételeznék azt, hogy a gyerek lusta, goromba vagy nem együttműködő.”
Ahhoz, hogy empatikussá váljunk, és a tanulás és a növekedés hídjai legyünk, számításba kell vennünk azt is, milyen régóta figyeljük mások egyedi tapasztalatait és kihívásait, és milyen egyszerűen ítéljük azokat rossznak, helytelennek vagy rendellenesnek.
Kétszáz évvel ezelőtt Dr. Michael Crichton feljegyezte kilenseinek a beszámolóit saját tapasztalataikról és érzékenységükről:
„Az emberek fel-alájárkálása a szobában, ugyanott egy kicsi zaj, egy asztal elmozdítása, egy hirtelen ajtózáródás, egy kicsit melegebb vagy hidegebb hőmérséklet, túl sok vagy épp túl kevés fény: ezek mind rontják a páciensek állandó figyelmét, mivel minden benyomástól könnyen izgatottá válnak. Szédülnek, fejfájásuk van, és gyakran akár olyan idegességi szinteket élnek meg, ami az őrület határát súrolja. Ha az emberek ennek a gyakran előforduló viselkedésnek a hatása alá kerülnek, sajátos módon hívják az idegi állapotukat, ami eléggé kifejezi az érzéseiket. Azt mondják, hogy nyugtalanok.”
Nyugtalanság. Himbálózás. Idegesség. Hangyák.
Habár egyik sem hangzik túl tudományosan, talán pontosabb kifejezések, hogy segítsék a hasonlókat tapasztaló gyerekeket abban, hogy biztonságosnak érezzék a kommunikációt, a kapcsolódást és, hogy a címkézés által kijelölt határok nélkül tanuljanak.
Például a figyelemhiányos hiperaktivitási zavar (ADHD) címkének hosszú története van. 1968-ban hozzáadták a Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders-hez (DSM).
Az elmúlt 10 évben 53%-kal nőtt a 4 és 17 éves kor közötti, ADHD-val diagnosztizált gyerekek száma, ami kb. 6,4 millió gyereket jelent. Susanna Visser a CDC-től megállapította, hogy több mint 10.000 kisgyermeket kezeltek ADHD-val.
A gyerekeknek felírt erős pszichotikumok száma szintén növekedőben van.
Az USA rendelőiben az elmúlt 10 évben negyvenszeresére nőtt a gyermekkori bipoláris rendellenességek miatt tett látogatások száma.
Hiányosság vagy többlet?
DSM szerint egy ADHD-val diagnosztizált személynél az alábbi tünetek némelyike, vagy akár mind is megfigyelhető:
Nehézség a részletekre való odafigyelésben; gondatlan hibák elkövetése; nemtörődöm és rendetlen módon elvégzett munka; könnyű összezavarhatóság a tárgytól eltérő ingerrel; a folyamatban lévő feladat megszakítása olyan jelentéktelen hangokra vagy eseményekre fordított figyelemmel, amelyet mások gyakran nem vesznek észre; képtelenség arra, hogy a feladatok és tevékenységek során fenntartsa a figyelmet; nehezen fejezik be azokat az iskolai vagy papírmunkákat, amelyek koncentrációt igényelnek; gyorsan váltanak át egyik befejezetlen tevékenységről a másikra; halogatás; feledékenység a mindennapi teendőkben (pl. elfelejt találkozókat, vagy elfelejt ebédet készíteni magának); kudarcot vall a feladat teljesítése közben; nem hallgat másokra, és a társas helyzetekben nem követi a tevékenységek sorrendjét vagy szabályait.
Azt is tekintetbe kell venni, hogy a tehetség, az érzékeli folyamatok kihívásai, és néhány táplálkozási hiányosság, mint pl. a magnézium, cink és B vitamin hiánya, szintén hozzájárulnak a listán szereplő legtöbb jellemző meglétéhez.
Nem kétséges, annak, hogy a zaklatottság, stressz, alváshiány, helytelen táplálkozás és a másokkal napi 24 órás kapcsolattartás high-tech korában éljünk, agyunk figyelmi, összpontosítási és emlékezési képességeivel fizetjük meg az árát. A szükséges egészségmegőrző hozzájárulások nélkül (pl. elegendő pihenés, helyes táplálkozás, immunerősítő mindfulness („éberség”)praktiták és gyakorlatok) az agyunk és az idegrendszerünk a fenti lista sok jellemzőjét hozhatja létre.
Ha egy gyermek traumát, elhanyagoltságot, érzelmi vagy fizikai bántalmazást, vagy szegényes összekapcsolódásokat tapasztalt meg kisgyermekkorában, életének első néhány évében, nagymértékben megnő az esélye annak, hogy a fenti tünetek megjelenjenek a viselkedésében. Ha egy gyermeknek egyedi igényei vannak, – például érzékszervi és hallási feldolgozási nehézségei vannak -, és a gyereket félreértjük: nehezen kezelhetőnek, ellenállónak, nem közreműködőnek értelmezzük, következésképpen inkább büntetően semmint intuitívan foglalkozunk vele, akkor valószínűleg szintén sok fenti jellemző fog nála előfordulni.
Mai kultúránkban az ADD egy öndiagnosztizáló vicc lett azon „multi-tasker”-ek körében (több dolgot egyszerre végző személy), akik nem tudnak koncentrálni, nem fejezik be a projektjeiket, és a ház kulcsaival együtt a kocsi kulcsát is a kesztyűtartóban hagyják.
Fenti nehézségek listája természetesen nem képezi vicc tárgyát, hanem emberségesebb megközelítést érdemel, hogy megértsük, kezeljük vagy akár feloldjuk a szorongás efféle kognitív és neoróbiológiai jeleit és jellemzőit. Előfordulhat, hogy az ADD és ADHD újraértelmezése megkívánja tőlünk, hogy újragondoljuk, mi az a „túl sok” vagy „túl kevés”, hogy újradefiniáljuk a „hiányosság” fogalmát, hogy kibontsuk a fenti jellemzőkben megbúvó ajándékokat, melyeket az optimális és kapcsolódó oktatási környezet kap, és feltegyük a kérdést, létezik-e még egyáltalán a „normális”.
Peter Quily, aki 2003 óta tréningel ADHD-s felnőtteket, „Figyelemtöbbleti Állapotnak” hívja a jelenséget.
„Ez nem annyira hiányosság. Mi mindent látunk. ADD-vel alapvetően nem jól szűrünk, ami azt jelenti, hogy többet látunk, hallunk, érzünk, érzékelünk, mint ahogy mások teszik. Tehát több érzéki benyomást élünk meg másoknál. Problémánk azzal van, hogy túl kreatívak vagyunk, és a sok ötlet közül egyet kell kiválasztanunk és azt végigvinnünk.”
„Reális képem van az ADHD-ról.”- mondja. „Túl sokan tekintik az ADHD-t pusztán patológiának. Csak a negatív oldalát nézik. De ha főleg a betegségek és rendellenességek szemüvegén keresztül néztek minket– mivel kizárólag ezeket keresitek – ki fogjátok hagyni az előnyös jellemvonásainkat.”
Anne Maxwell, író és terapeuta, ettől jobban nem is érthetne egyet. Mindenféle egyedi igénnyel és saját tanulási stílussal rendelkező gyermekkel foglalkozik.
Maxwell visszaemlékszik arra, amikor egy szülő elvitte hozzá a lányát, hogy segítsen neki, és az aggódó és felbőszült anya azt mondta: „A lányom rosszul viselkedik.”
Munka közben azonban Maxwell nem vett észre rossz magatartást. Ezzel szemben egy összetett történettel rendelkező örökbe fogadott gyermeket látott, aki kisgyermekként még az utcákon kóborolt. Az édesanyja kifejtette: „Az apja kábítószer túladagolásban halt meg, az örökbefogadó családtagnak pedig túl sok problémája volt.”
Ezután Maxwell feltette védjegyének számító kérdéseit, olyan kulcskérdéseket, amelyek elmondása szerint képesek mindent megváltoztatni:
„Mi van akkor, ha ő nem probléma? Mit tudsz róla? Mire van szüksége?”
Egy héttel később az anya a követezőket jelezte vissza Maxwellnek: „Amikor elvetettem azt a gondolatot, hogy ő egy probléma, és el kezdett érdekelni, hogy mire van szüksége, minden sokkal könnyebb lett.”
Te mit tudsz?”
Maxwell, aki okleveles klinikai szociális munkás és játékterapueta, a megalapítója a houstoni „Child and Family Play Therapy Center”–nek (Gyermek és Családi Játékterápia Központnak), ahol munkájával hozzásegíti a családokat ahhoz, hogy képesek legyenek megtenni azokat a változtatásokat az életükben, amit akarnak, és amire igényük van.
„Amikor megváltoztatod a nézőpontodat, és megváltoztatod a valóságodat.” –mondja Maxwell.
Könyvében, melynek címe „Tanítanál-e egy halat fára mászni?” és, melyet barátaival és egyben kollégáival, Gary Douglas-szel és Dain Heer-rel írt, Maxwell egy másfajta nézőpontot nyújt azokkal a gyerekekkel kapcsolatban, akik „különböznek társaiktól, nem kevesebbek, nem rosszak, nem hibásak, akik más módon tanulnak, nem rosszabbul, nem tévesen.”
„A probléma az, hogy arra bátorítják őket, azt mondják nekik, hogy illeszkedjenek egy olyan tanulási módszerhez, ami nekik nem működik, és aminek következtében úgy érzik, valami baj van velük, hogy buták vagy lassúak, vagy nem tudják, hogyan tanulhatnának.” – magyarázza.
Maxwell el van ámulva az egyszerű kérdések erejétől, amelyek kifejezésre juttatják kliensei legelemibb szükségleteit, vagy akár tehetségüket és céljaikat is.
A „Mi történt?” helyett azt kérdezd, „Te mit tudsz erről?”, szorongásos helyzetben pedig a „Mi a baj?” helyett a „Mi a helyzet?” kérdést tedd fel. Ez kinyitja az ajtókat, és kihozza a gyerekeket a beszűkült gondolkodásmódból, a konfliktusból. Olyan térbe lépnek, amely a sajátjuk.
„Azt láttam, hogy még azok a gyerekek is, akik levertnek látszottak a körülmények miatt, amibe beleszülettek, vagy amelyben adott helyzetben találták magukat, valahogyan tudták, hogy a dolgok lehetnének másképpen, lehetnének jobban.”
„Amit a szülőknek mondanék az az, hogy elengedhetetlen tudni, hogy mi az ADHD és mi nem az. Illetve, hogy olyan embertől gyűjtsenek információt róla, aki valójában ismeri. Ha elhiszed a mítoszokat, megerősíted őket. Akaratlanul is bántod a gyermekedet a tudatlanság és félreinformáltság fenntartásával. A tekintélyelvű nevelés épp ellenkező viselkedést vált ki. Ha nem érted meg gyermeked agyának működését, azt, hogy miképp tanul, kevésbé hatékony, stresszesebb szülő leszel, és ennek eredményeképpen gyermeked is feszültebb lesz.”
Amikor Emily Talley lányát az elmúlt évben ADHD-snak értékelték és diagnosztizálták, a3 gyermekes Collinswood anyuka felismerte: „Nem arról van szó, hogy szándékosan ellenállt volna. Ez nem ellenszegülést mutat. Ez egy biológiai tevékenység. Úgy gondolom, hogy szülőként egy ilyen diagnózis megengedi nekem, hogy hálás legyek a gyermekemnek is.”
Mítoszok és téves értelmezések
Az alábbiakban 10 mítosz olvasható gyermekeink egyedi igényeiről és képességeiről, amelyeknek az újraértelmezését és újraformálását érdemes fontolóra venni.
1.mítosz: Képesnek kell lenniük a koncentrálásra és a figyelésre.
Ez a klasszikus „kellene”. Ritu Pandua szerint, aki Voorhees jógaedző, „a befelé fókuszálás olyan képesség, amely segít a gyerekeknek a kifelé fókuszálásban. Amikor megtanítom a gyerekeknek a légzés erejét, hogy miképp irányítsák a légzésüket a befelé fókuszáláshoz, és, hogy elfelejtsék az összes, őket zavaró gondolatot és zajt, nagy váltást látok bennük.” Ha a gyereknek gondja van a fókuszálással, előfordul, hogy minden második percben dobol az asztalon, kibámul az ablakon, vagy felkel a helyéről, mivel a koncentrálás képessége kihívás neki. Talley hozzáteszi: „Azt hiszem, a lányomnak teljesebb rálátása van, jobban érti az ADHD-t, az elméje és a teste működését. Mostanra már felismeri a kioldógombjait azoknak az időszakoknak, amikor nehezebb számára a fókuszálás, és azokkal az eszközökkel is rendelkezik, amelyek hozzásegítik, hogy ismét a saját középpontjába kerüljön.”
2.mítosz: Szándékosan keverik a bajt.
Egyik első osztályos sem azzal kel fel reggelenként, hogy szándékosan bajt okozzon aznap. Ha baj történik, mindig rejlik mögötte egy felderíthető kiváltó ok. A baj egy belső konfliktus külső hatása, és, amikor mások reakciói is belekeverednek, a baj már egy kapcsolati dinamikáról, és nem pusztán a gyerekről szól. Maxwell hozzáteszi: „Nagyon sok gyermek unatkozik, „alulösztönzött”, és nem tudja, hogyan kezelje azt, hogy hibásnak tartja vagy butának érzi magát.”
3.mítosz: Illeszkedniük kell a tanulási normákba.
Minden gyermek egyedien tanul. Mivel az USA-ban 10 gyerekből 1-et érint az ADHD, és diákok milliói vesznek igénybe speciális tanulási igényeik miatt különböző szolgáltatásokat, a tanulási norma eszméje egyre inkább tévesen meghatározottá, és gyakran mérhetetlenné is válik. A tesztelés csak a történet egy részét mondja el, és nagyon sok okos gyerek nem teljesít jól rajtuk. Az egyedi igényű és tanulási stílusú gyerekek szembemennek a normákkal.
4.mítosz: Az ADHD magatartászavar.
Az egyszerűen csak megfigyelt viselkedésből levont végleges következtetés ritkán lesz pontos. A modern technika eljövetelével már belátásunk nyílik az agyba, még egyenként a sejtekbe is, hogy megfigyeljük az idegi kisüléseket és a velük megegyező agyi működéseket, és nem csak azt, hogy melyik kéregállományban történik, hanem a személy érzelmeit, érzékeléseit, és gondolati folyamatait is láthatjuk. „Valójában, -mondja Quily,- az ADHD nem viselkedésmód, hanem az agy szürke- és fehérállománya közötti agyi kapcsolás és a térfogatbeli szerkezeti különbségek adják.”
Az érzékszervi folyamatok kihívásai megnyilvánulhatnak a viselkedésben is, de az agynak azon képességében gyökereznek, hogy a belső és külső érzékszervi információkat feldolgozza. Például azt mondani a gyereknek, hogy ne duruzsoljon, olyan, mintha a gyerek agyától kérnénk azt, hagyja abba az érzékszervi információk efféle feldolgozását.
5.mítosz: A megküzdési mechanizmusuk nem megfelelő.
„Valójában, – mondja Maxwell,- az ADD, ADHD, OCD-vel és autizmussal rendelkező gyerekek teste és agya más, így eltérő igényeik vannak, beszabályozással és mozdulatokkal szükséges őket lenyugtatni. Amikor a gyerek enyhén megüti a lábát, a testét szabályozza. „Ha azt akarjuk, hogy a gyerekek adaptívabb formáját sajátítsák el a megküzdésnek, értenünk kell, hogyan tanítsuk a készségeket kontextusba helyezve, hogy a játékon, elköteleződésen és részvéten keresztül tényleg megtanulják és megszilárdítsák őket.
6.mítosz: A gyermeked nem ismeri az igényeit.
Az egyetlen személy, aki igazán tudja, milyen a gyerekednek lenni, az a gyereked. Eszerint, a legmegfelelőbb személy arra, hogy megállapítsa, hogyan érez vagy mire van szüksége, szintén a gyermeked. Ha azt mondja, nem tudja, csak azért van, mert még nem lett megtanítva, hogyan vizsgálja az érzelmeit, kényelmetlenség-érzetét, és szükségleteit illetve az sem, hogyan fogalmazza meg és fejezze ki őket. Ez tanítható készség, és ahogy nő, a saját érdekében minden egyes gyereknek meg kell tanulnia az önérvényesítést. „Az, aki befelé-fókuszált, kapcsolatban van önmagával, és így tudja, mire van szüksége, és mit kell tennie.” – biztosítja Pandya, aki fiatalok százaival dolgozik New Jersey környékén.
7.mítosz: Mivel gyerekek, nincs rálátásuk arra, hogy mi történik.
Maxwell szerint: „A szülők azt mondják: ’Honnan is tudhatná, hisz csak egy gyerek?’, ’Túl kicsi volt ahhoz, hogy emlékezzen rá.’, de a tény az, hogy valóban emlékszik, és olyan módon tapasztalja meg a dolgokat, amit nem mindig tud neked elmagyarázni vagy megmutatni.”
Quily, aki a vancouveri intézet társigazgatója, még a következőket teszi hozzá:
8.mítosz: Ha ADD-d van, nem lehetsz jó az iskolában és nem lehet jó munkád.
„Valójában, -mondja,- nagyon sok kiscégtulajdonosnak van figyelemhiányos zavara, és van 4 ADHD-s milliárdos is.” Talley szerint: „A gyermekemnek ADHD-ja van. Csodálatos, éles eszű, kreatív lány, és éltanuló.”
9.mítosz: Ez már csak így van, és nem tud megváltozni.
„Ez egy másik romboló tévhit az ADD-vel vagy feldolgozási nehézségekkel rendelkező gyerekekről” – halljuk Maxwelltől. – Nem csak a dolgok változhatnak meg, de segíthetünk a gyermekeinknek is, hogy erőteljes és pozitív változáskatalizátorai legyenek önmaguknak és a világnak is.”
10.mítosz: Más emberek jobban ismerik a gyerekedet, mint te magad.
Quily megjegyzi: „Minden szülőnek tudnia kell, mi az, ami a gyermekének működik. Beszélgessenek más szülőkkel. A tudatlanság szégyent szül. A társadalom nemcsak a gyermekedet szégyeníti meg, hanem szülőként téged is. Az ADHD-val rendelkező emberek miatti feszültség mértéke minden várakozást felülmúl.”
Forráscikk:
További információkat itt találsz:
Anne Maxwell, Gary Douglas és Dain Heer: “Would You Teach a Fish to Climb a Tree?” 
Pete Quily oldalai: www.addcoach4u.com vagy www.adultaddstrengths.com
“Pozitívan ADD”: http://www.drhallowell.com
Fordította: Szecskó Emese http://legyacsodaakivagy.blogspot.com

Az access bars® az iskolában

Az Access Bars® megváltoztatja az iskolában rosszul teljesítő, rosszul viselkedő gyerekek életét.

Új remény ébredt Mallorca szigetén az iskolában bukdácsoló, az iskolai keretekkel küszködő gyerekek számára, köszönhetően Dr. David Biddle Bars Facilitátornak és kiropraktőrnek. Biddle a saját lányával folytatott beszélgetés alkalmával figyelt fel a spanyol iskolarendszerre nehezedő nagy számú iskolai bukdácsolás problémájára. A lánya 25 fős osztályában csak 3-4 olyan gyermek volt, akik nem buktak meg valamely tárgyból, és igen gyakori, hogy egy gyereknél a 8 tantárgyból 5 vagy 6 tárgyból történik bukás.

Az iskola által felajánlott egyetlen alternatív segítség egy olyan tanulószoba lehetősége, amely a gyermekek számára további 2 óra tantermi bennülést jelent minden nap, az alapvető 7 óra tantermi bennülésen felül.

Biddle azon tűnődött „Hogyan segíthetünk ezeknek a gyerekeknek abban, hogy jobban tudjanak működni az iskolában? Felvetette, hogy Bars kezeléseket ajánl fel, amely javíthatja a gyerekek agyi működését és megkönnyítheti számukra a tanulást és a tanult információk megőrzését.

Ő és 7 másik Bars Facilitátor együtt 5 ingyenes Bars kezelést ajánlottak fel az iskolában bukdácsoló gyerekeknek. A helyi újságnak köszönhetően olyan nagy figyelmet kaptak, hogy az eseményen 50 gyerek jelent meg Biddle praxisában, hogy Bars kezelést kaphassanak. A 7 önként jelentkező Bars Facilitátor fél-fél órás kezeléseket adott 3-4 óra hosszan. 

/ Ha kiváncsi vagy és kipróbálnád, elsajátítanád e zsenális módszert, velünk megteheted, kérlek írj üzenetet ha érdekel /

A szülők által a gyermekeiken észrevett pozitív változások némelyike csodálatos. Az egyik kisfiú, aki nagyon durva volt másokkal az iskolában és hírhedt arról, hogy ütötte társait, mondhatni egy éjszaka alatt változott meg, Az első Bars kezelése után annyit változott, hogy a iskolából felhívták az anyukáját. „Oh, megint probléma van a fiammal.” gondolta az anyuka. Meglepetésére, az iskolából azért hívták, hogy elmondják, „Nem tudjuk mit csinált a fiával, de a gyermeke teljesen megváltozott. Kedves másokhoz.”

Egy másik kisfiú, aki mindig 1-es és 2-es (a legalacsonyabb) osztályzatokat kapta matematikából, egy 10-es osztályzatot vitt haza. Egy kislány, aki versenyszerűen jár úszásra, azt vette észre, hogy javulnak az úszási eredményei. Egy krónikus fejfájással küzdő kisfiú visszajelezte, hogy elmúlt a fejfájása. Egy kisfiú, aki az első Bars kezelés alkalmával szinte alig tudott nyugodtan lefeküdni a masszázságyra, azóta nyugodtan tud feküdni és relaxálni. A szülei le vannak nyűgözve. „Az én gyerekem sose relaxál!” mondták, „mégis, mióta Bars kezeléseket kap, képes erre.”

A szülők általánosságban visszajelezték, hogy gyermekeik összeszedettebbek, jobban képesek figyelni, könnyebb velük kommunikálni otthon, és az iskolában jobbak az eredményeik.
Biddle eredeti terve az volt, hogy a gyerekeket és a szülőket egymás mellett feküdve kezelik, de a gyerekek számára felajánlott ingyenes lehetőségre akkora volt az érdeklődés, hogy erre nem volt idő. 

Mostanra sok szülő elvégezte a Bars tanfolyamot és otthon saját gyermekeiknek csinálnak Bars kezeléseket.

Biddlenek praxisában egy nagy helység sok masszázsággyal és recepciós segítség is rendelkezésére áll, erre igazából nincs szüksége senkinek aki Bars kezelést szeretne adni. Egy Bars kezelés bárhol elvégezhető! És hol nem szenvednek a gyerekek azért, mert az iskolák nem képesek a gyermekek igényeit figyelembe venni?
’Tehát találjunk erre helyet és időt és csak csináljuk!’ javasolja Biddle. „A gyerekeknek nagyon nagy szükségük van erre!”

Milyen végtelen lehetőségeink lehetnek? 

Fordította: Pongrácz Rita
Forrás: http://access-consciousness-blog.com/2012/04/access-bars-changes-the-lives-of-children-failing-in-schools/

Az Access Barsból kaphatsz ízelítőt és könnyedén elsajátíthatod, 1 napos kurzus keretében. Bars kipróbálás, képzési lehetőségek itt: https://www.facebook.com/pg/kerdesmegadatik/events/?ref=page_internal

Hogyan fejleszd a lehetőség izmát?

Te voltál a problémás gyerek a családban?
Ha kisgyerekként a szüleid csak akkor figyeltek rád, ha elestél, megsérültél vagy megbetegedtél, lehet, megtanultad, hogy problémákat kell teremtened, hogy közel kerülj másokhoz.
“Sokaknak közületek problémákat kellett teremteni ahhoz, hogy valahogyan lássanak, halljanak és elismerjenek titeket.”- mutatott rá mostanság Gary Douglas az Access Consciousness alapítója.

Hogyan fejleszd a lehetőség izmát? bővebben…

RANDEVÚZÁS ÉS INTIMITÁS A #METOO KORÁBAN

Hogyan lehetünk biztosak benne, hogy tisztességgel és tisztelettel cselekszünk? A #MeToo mozgalom megerősíti a nőket, de megtévesztő lehet közülünk néhány férfi számára, különösen a randevúzás és intimitás terén.

Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy tisztességgel és tisztelettel járunk el? Honnan tudhatjuk, hogy szavaink és tetteink mögött nem keresnek hátsó szándékot?

Amikor randevúzásról és kapcsolatokról esik szó, mi férfiak azon tűnődünk, milyen szerepet is kellene betöltenünk? Legyünk erősek és támogatók? Érzékenyek és passzívak? Mi a lényege ennek az egésznek? Annak kellene lenned, aki valójában vagy és be kellene fejezned, hogy szerepeket játssz.

A Férfi legyen Férfi. Egy általános téves felfogást látok magam körül, mely szerint a férfiak vagy szexuális ragadozók, ahogy a hírekben hallottuk, vagy szenzitív new -age srácok, akik érzékenyebbek a partnerüknél.

Ez két szélsőség egy folytonosságban, ezért egyik
sem ábrázolja pontosan, hogy kik is vagyunk mi. Bontsuk ezt le, és egyszerűsítsük a dolgokat.

Amire ennek a világnak valóban szüksége van az, hogy több férfi legyen igaz valódi önmaga. Olyan férfi, aki kedves, törődő, vágyja a szexet és ugyanakkor hajlandó arra, hogy a nő mögé álljon.

Manapság, túl sok férfi előtt nincs minta arra, hogyan legyen igazi férfi. Az akadály azon érzékelésünkből és elkülönülésünkből ered, amellyel feltételezzük, hogy milyen egy férfi és milyen nem egy férfi. A párbeszéd, aminek itt valójában el kellene hangoznia, így szól: „A férfiak nem rosszak, azért amiért férfiak. Kívánt ajándék vagyunk ezen a világon”. Egy igazi férfi minden tud lenni, ami önmaga, ilyenkor
reggel belenéz a tükörbe és kedveli azt az embert, aki visszanéz rá. Aki becsüli önmagát, és mindent, ami ő, miközben tisztel mindenkit maga körül, főleg azokat, akikkel kapcsolatban van.

Kerülj ki a szükség-ből. Mi van akkor, ha többé nem kell arra figyelned, hogy mekkorát tévedtél? Mi van, ha nem kell megjavítanod semmit sem, vagy kitalálnod, mit fejleszthetnél magadon, hogy jobb kapcsolatod legyen?

Gyakran, az intimitást a szexszel vagy az intim kapcsolatokkal társítjuk, holott legtöbbször az intimitás egyáltalán nem a szexről szól.

Tulajdonképpen, a törődésről, kedvességről jelenlétről, sebezhetőségről és nagylelkűségről szól, ami megengedi, hogy másokkal legyél. Egyetlen mód arra, hogy tényleg intimitásban légy az, hogy légy valós, átlátható és az egyetlen módja annak, hogy átlátható legyél az, hogy önmagad legyél.

Az intimitás és a szükség két nagyon különböző dolog. Az intimitás a közelségről, az együttlétről, a totális kedvességről és totális törődésről szól. A szükség öncélú és önértékelő. Az intimitás energiáját megteremtő tényezők, a tisztelet, bizalom,
sebezhetőség, megengedés és a hála.

Ahhoz, hogy az intimitást beinvitáld az életedbe és a kapcsolataidba, el kell engedned a hülyeségeket. Tartózkodnod kell attól, hogy álarcot viselj, vagy megpróbálj olyasvalaki lenni, aki nem vagy, azért, hogy másokra hass.

Próbáld ki; próbálj csupán valódi lenni a körülötted lévőkkel. Amikor rájössz, hogy ha álarcot öltesz, az tulajdonképpen egy totális akadályoztatás a kapcsolataidban – és megengeded az embereknek, hogy azt lássák, aki valójában vagy – teret adsz a létezésnek és az egységközösségnek mindennel és mindenkivel körülötted. Így, senkit sem kell rossznak látni többé. Senkit sem kell elkülöníteni és senkit sem kell megítélni.
Beleértve magad, a tested és beleértve minden mást, aminek van bármilyen fizikai és energetikai struktúrája. Semmit sem kell többé megítélni vagy elkülöníteni.

Intimitásba kerülve. Nem számít, hogy milyen szintű a kapcsolatod – hogy egy barát, vagy családtag, vagy kolléga, vagy partnerről van szó – ha valódi, és rendületlen intimitásban vagy, minden szükség, hogy visszaigazoljanak, elillan. Minden szükség, hogy legyen valakid, megszűnik. Minden szükség, hogy legyen valaki, aki kiegészít téged,
tovaszáll.

ÉbredésA dolog szépsége az, hogy amikor a szükség, hogy valaminek teljesülnie kell, eltűnik, a lehetőségek sokkal könnyebben bukkannak fel a világodban.

Ez egy másfajta lehetőségre invitál az életedben és a világban. Egy olyanra, ahol kikerülhetsz a szükségből és intimitásba kerülhetsz önmagaddal!

eredeti cikk : https://goodmenproject.com/featured-content/dating-intimacy-metoo-age-lbkr/    Fordította: Pap Csilla

Mi az az ajándék, ami nem akarsz lenni?

Képzeld el, hogy egy örömteli gyermek vagy, aki olyan családban nőtt fel, esetleg olyan városban él, ami tele van mérges, szomorú, depressziós emberekkel – meddig lehetsz olyan boldog, amilyen valójában vagy?

A legvalószínűbb forgatókönyv szerint, miközben felnősz azt érzékeled, hogy helytelen és rossz vagy, a veled született vidám természeted miatt. Lehet, hogy nem nyilvánvaló és nem is észleled, de ez mindig ott lapul majd a háttérben.

Észrevetted már valaha ezt az állandó „nem vagyok jó” állapotot, amiben létezel? Ez ennek a valóságnak a PTSD-je, amit az Access Consciousness® társmegalkotója Dr. Dain Heer nemrég kifejtett.

A Poszt Traumás Stressz Működészavar, angolul PTSD, akkor jön létre, amikor meg akarsz felelni egy olyan valóság szabályainak és törvényeinek, ahol a szenvedés és szomorúság a minta.

Dain azt mondja: „Ez a valóság végképp nem a boldogságon alapul. Ettől mindenki szenved, a szomorúság és helytelenség érzése része ezen valóság PTSD -jének.

A pénz, a vallás, a kultúra, a család, a kapcsolatok külön-külön mind beragasztó pontok. Fizikai testünk egy PTSD rendszer, mert ez a valóság nem feltételezi, hogy élvezheted a tested. Valahányszor élvezed, olyankor valami rosszat teszel, és várod a büntetésed azért, ami jó érzéssel töltött el.

Minden, amit normálisnak tekintünk: iskolába menni, megkapni egy munkát, szenvedni azért, hogy előre jussunk…mind olyan problémák jellemzői, amin az emberek, úgy tűnik, nem tudnak felülkerekedni.

„Van egy olyan elképzelésed, hogy ami legbenső énedből fakad az gonosz. És egyre csak ennek a realitásnak a PTSD -jéből működsz. A PTSD azért jött létre, hogy soha ne lehess önmagad, és tudd, hogy valami rossz fog történni, ha valaha tényleg beleállsz abba, aki Te vagy.”

„Van képességed arra, hogy nagyobb ajándékot kapj, hogy nagyobb kapacitásod legyen.” mondja Gary Douglas az Access alapítója. „De hajlamos vagy arra is, hogy elragadjon ennek a valóságnak a gonoszsága.”

Ebben a valóságban a gonosz számos alakot ölthet. Például, azok az emberek, akik bármit elvesznek, amit csak akarnak, és ezáltal tönkre teszik a Földet, ők gonoszok. A tudatosság ellenesség és a tudattalanság szintén gonosz. Tehát, hogy harcolsz a gonosz ellen?

„Nem kell harcolnod!!” mutatott rá Gary.” Csak te magad légy az éberség egy nagyszerűbb lehetőségre. Mi van akkor, ha felismersz egy nagyszerűbb lehetőséget? Az mit teremtetne?”

Dain számára volt egy időszak amikor úgy érezte, hogy az egész valóság folyton ellene dolgozik.

„Amikor Gary és én elkezdtünk az Access-el foglalkozni, azt érzékeltük, hogy egy masszív dolog ellen megyünk, ami úgy tűnt minden alkalommal lecsap ránk.” emlékszik vissza Dain.”

Mi azonban minden nehézség ellenére küzdöttünk, és végül
nem kellett belemennünk üss vagy fuss helyzetekbe – milyen csodálatos módja ez annak, hogyan éld az életed!”

Még egyszer, képzeld el, ahogy felnő az az örömteli gyermek, és ezúttal senki nem teszi őt rosszá azért, mert boldog – micsoda ajándék ez a világnak! Ahogy Dain rámutatott „Amikor megnyitsz egy teret valaminek, ami addig sosem létezett, azt a teret valójában mindenki számára nyitod meg – mindenkinek – és az emberek sokkal könnyebben fognak majd választani, míg előtte azt sem tudták, hogy
ez a választás létezik.

Lehetőségek velünk a testednek, a lényednek egy örömteli jelenért, jövőért, érted:

http://vegtelenvalasztasok.hu/events/ 

Fordította: Pap Csilla

Eredeti cikk. http://access-consciousness-blog.com/2018/05/what-is-the-gift-you-refuse-to-be/