Vess véget a testeddel folytatott harcnak!

Blossom Benedict

Vess véget a testeddel folytatott harcnak 1. rész

Emlékszem, ahogy az orvosi rendelő várótermében ültem és potyogtak a könnyeim, pedig az orvos még meg sem érkezett. Már előre tudtam mit fog mondani és ez rettegéssel töltött el.

– Nos, a vizsgálat eredménye negatív – vagy: – Még mindig nem tudjuk, hogy mi lehet a baj! vagy: – Szeretnénk egy másik vizsgálatot is elvégezni.

Furcsa emésztési probléma gyötört, olyan, amire senki nem talált magyarázatot. Ráadásul ez egy már meglévő pajzsmirigy problémához társult, amit 18 éves koromban diagnosztizáltak. Ehhez jött még egy rakás ismétlődő térdműtét…. nem csoda, hogy úgy éreztem, harcban állok a saját testemmel.

Nem akart jobban lenni. Nem csinálta azt, amit akartam. Cserbenhagyott.

És most a listámhoz írhattam az orvosokat is. Ők nem tudtak nekem segíteni. Nem törődtek velem. ŐK is cserbenhagytak.

A csalódottságom csak olaj volt a tűzre. Felejtsük el az orvosokat! A segítségük nélkül is jobban leszek!

Alternatív gyógyítók után kutattam. Léböjtöltem, tisztítókúrákat végeztem, meditáltam, mindenféle diétát kipróbáltam. Jóga-őrült lettem, még a Napot bámulók közé is beálltam. (Ne is kérdezd!!!) Mindig az a módszer volt az üdvözítő, amire éppen rátaláltam. És minden újonnan megismert embertől választ reméltem.

Volt is megoldás, egészen addig, amíg egy újabb tünet nem jelentkezett és csalódtam abban az addig istenített technikában is.

Aztán egy nap, amit megint csak a válaszok buzgó keresésével töltöttem, váratlan fordulatot vettek a dolgok. Egészen véletlenül akadtam rá néhány érdekesen hangzó, új kérdésre.

– Mi van akkor, ha te vagy az egyedüli, aki tudja, hogy mire van a testednek szüksége?

– Mi van akkor, ha a tested valójában meg tudja neked mondani, hogy mire van szüksége?

– Mi van akkor, ha semmi BAJ nincsen veled és a tested valójában kommunikálni próbál veled?

Borzasztó idegesítőnek találtam ezeket a kérdéseket. Mit kellene tennem elsőként? Mit kellene ennem? Hogyan kellene ülnöm? Ez az ember nem adott válaszokat.

Mégis, a kérdések nem hagytak nyugodni. Tényleg beszélt hozzám a testem? Ennyi éven keresztül figyelmen kívül hagytam volna? Bízhatok ebben a valamiben, amit a testemnek nevezek? Hiszen annyi éven keresztül elárult engem! Bízhatok magamban eléggé ahhoz, hogy figyeljek rá?

Mivel teljesen kiborultam már a többi alternatíva sikertelenségétől és borzasztóan éhes voltam a 14 napja tartó kelkáposzta-uborkalé ivástól, megadtam magam.

Válaszok helyett kérdésekkel volt kikövezve a gyógyuláshoz vezető út. Ugyanazokkal a kérdésekkel, amiket ma megmutatok neked.

alive-934653_960_720– Hajlandó lennél abbahagyni a próbálkozást, hogy valaki másra bízd az egészségedet és a testedet, hogy majd az a valaki „megjavítja”?

– Hajlandó lennél megtanulni kommunikálni a testeddel?

– Hajlandó lennél követni a tudásodat?

És most következzék 10 új eszköz és kérdés, melyek engem is hozzásegítettek ahhoz, hogy visszakapjam az egészségemet és meg tudjam gyógyítani a saját testemet.

Kezdj el kérdéseket feltenni a testednek

Úgy érted, úgy beszéljek a testemmel, mintha egy ember lenne? Igen! A testednek is van tudatossága, ami nem egyezik meg a te saját tudatosságoddal. Gondolj rá úgy, mint egy barátra. Mielőtt elkezdenél enni, kérdezd meg: Testem, kívánod ezt az ételt? Mielőtt elkezdenéd a megszokott edzésedet, kérdezd meg: Testem, milyen mozgásra vágysz ma? Lehet, hogy nem kapsz azonnal válaszokat, de már önmagában az, hogy hozzászoksz a gondolathoz, hogy a testednek is van saját nézőpontja, elindítja a kettőtök közti kommunikációt.

Tanuld meg a tested nyelvét

Megkérheted a testedet, hogy segítsen neked a megértésben. Próbáld ki a következőt: állj egyenesen úgy, hogy a két lábfejed egymás mellett van és kérd meg: Testem, mutasd meg nekem az IGEN-t. Aztán: Testem, mutasd meg nekem a NEM-et. Legtöbben következetesen az IGEN-nél egyik, NEM-nél másik irányba dőlnek. Ha már ismered a tested nyelvét, elkezdhetsz kérdéseket feltenni neki: – Szeretnéd megenni ezt a sajtot? Vagy Szeretnél sétálni menni? Ne tulajdoníts túl nagy jelentőséget annak, hogy mit hallasz vagy mit nem hallasz. Egyszerűen csak játssz vele!

Kövesd, hogy mi KÖNNYŰ neked

Mindannyiunknak más az IGAZ. Ha valami IGAZ neked, azt könnyűnek érzed. Ha valami nehéz érzés, az hazugság a számodra. Ha olvasol valamit, és közben mosolyogsz, csillog a szemed, az valószínűleg azt jelenti, hogy az számodra IGAZ. Miért ne tennél fel egy másik kérdést? Ha a tested ellenáll, vagy megfeszül a gyomrod, nagy valószínűséggel valami olyasmiről van szó, ami számodra nem IGAZ, vagy nem az általad vágyott cél felé vezet. Milyen más megoldás lehetséges?

Ne erőltesd a Változást

Milyen gyakran látsz embereket az edzőteremben, akiken látszik, hogy kínszenvedés számukra a futás? Hány olyan diétát próbáltál már, ahol a tested legszívesebben kiköpte volna az előírt ételt? Ha erősödik majd az együttműködés közted és a tested között, abba kell majd hagynod azoknak a dolgoknak az erőltetését, amit nem szeretne megtenni és el kell kezdenetek ugyanabban a csapatban játszani. A tested gyűlöli a futást? Talán csak tiszta rálátása van arra a tényre, hogy tönkre fognak menni a térdeid, ha továbbra is a futást választod. Tehát: Milyen mozgásformát élvezne a tested?

Szabadulj meg a címkéktől

Ez a társadalom imádja a címkéket és a diagnózisokat. De valójában egy diagnózist milyen gyakran használunk arra, hogy ne kelljen kérdeznünk? Nekem gyomorsav túltengésem van. Neked? Lehet, hogy egyszerűen csak arról van szó, hogy a tested ezzel a tünettel üzen neked, hogy nem örült túlságosan az ételnek, amit ettél. IGAZ az számodra, hogy SOHA nem ehetsz például paradicsomot, vagy vannak időszakok, amikor a tested elfogadja és nem reagál rá rosszul? Ha nincs diagnózisod arról, hogy ez egy állandóan visszatérő probléma, vajon szükséges-e minden pillanatban abból az egy esetből ítélni?

Folytatás következik!

Köszönet a fordításért Dezső Juditnak!

Forrás: http://www.blossombenedict.com/blossom-benedict-inspiration/ending-the-war-with-your-body

Vess véget a testeddel folytatott harcnak 2. rész

Add fel az EGÉSZSÉG-játszmát

Igen, jól hallottad! A dietetikusok utálni fognak azért, amit most mondok, de annyi nézőpontunk van arról, hogy mi egészséges és mi nem, hogy anélkül ítéljük meg az ételeinket, hogy tudnánk, a testünk hogyan reagál rájuk, szereti vagy nem szereti őket. A kelkáposzta egészséges, igaz? Nos, annak mégsem, akinek alacsony a pajzsmirigy hormonszintje. A paradicsom is egészséges, ugye? De nem, ha gyomorsavad van. A cukor egészségtelen. Valóban az? Minden esetben?

Két választásod van: vagy óvatosan elkészíted a számodra jó és rossz élelmiszerek listáját, vagy elfelejtesz mindent, amit valaha is hallottál az ételekről és minden pillanatban megkérdezed a testedet, hogy mire vágyik. Meg fogsz lepődni, hogy a tested milyen biztosan tudja, mit szeretne, és hogy mennyire együttműködik veled. Ő is szeretné magát nagyszerűen érezni!

Légy hálás a visszajelzésekért

Milyen gyakran leszel frusztrált egy fejfájás miatt? Vagy leszel mérges, amikor fáj a hátad? Mi van akkor, ha a testedben megjelenő fájdalmak nem mindig jelentenek rosszat? Mi van akkor, ha a tested utolsó eszközként a fájdalom segítségével próbál meg kommunikálni veled?

Ha valahol fájdalmat érzel, légy hálás és tedd fel a kérdést: Testem, mit az, amit próbálsz megmutatni nekem? Talán nem tetszett neki valami, amit ettél? Vagy egy rossz hangulatú beszélgetésre reagál így? Mi az, amit így próbál neked elmondani?

Engedd meg magadnak a Változást

Az emberek szeretik az állandóságot, de az igazság az, hogy minden nap mások vagyunk. Más az időjárás, változik a hangulatunk és mások az igényeink is. Ahelyett, hogy próbálnánk kitalálni, hogy mit kellene rendszeresen ennünk, vagy hogy mi legyen a nyári edzéstervünk, foglalkozzunk a mostani pillanattal. Mi az, amit a tested szeretne a mai napon? Mi van akkor, ha nem kell mindenben következetesnek lenned? Mert a tested biztosan nem az!

Ne ítélkezz

Hányszor ítélkezel a tested felett nap mint nap? Ha úgy bánnál a kutyáddal, ahogy legtöbb ember a testével bánik, az biztosan világgá szaladna! Meglepő, hogy a tested nem szívesen működik együtt veled? Kezdj el észrevenni minden alkalmat, amikor ítélkezel a tested felett és ilyenkor minden esetben mondd ezt magadnak: Ez egy érdekes nézőpont! Amikor végre felismered, hogy az ítéleteid nem azonosak az igazságoddal, nem fognak többé kontrollálni. Onnantól kezdve a szabadság útján jársz majd.

Összpontosíts a hálára

fig-370348_960_720Ahelyett, hogy azokra a dolgokra koncentrálnál, amiket szeretnél ha működnének, légy hálás azokért, amik már működnek. Készíts egy listát azokról a dolgokról, amikért hálás vagy a testeddel kapcsolatban és emlékeztesd magad ezekre naponta. Hogy nincs sok ilyen dolog? Mi van például azzal, hogy képes vagy látni? Hogy érzed a szellőt a bőrödön? Mindig sokkal több mindenért lehetünk hálásak, mint amit elsőre gondolunk!

Sokkal könnyebb valamit a hála teréből tekintve megváltoztatni, mint az ítélkezés teréből. Próbáld csak ki!

Azzal, hogy felfedeztem a kérdéseket, nem zártam ki az orvosokat, kutatásokat vagy könyveket a lehetőségek közül. Neked sem kellene! Ma minden rendelkezésemre álló információt használok.

Mégis, amikor a testemmel kapcsolatban meghozandó döntésekről van szó, elcsendesedem és megkérdezem: Mit tudok? Többé már nem okolok másokat azért, ahogyan érzek. Tudok hálás lenni azért a tudásért, ami az orvosoktól származik, de végtére is tisztában vagyok azzal, hogy rajtam kívül senki másnak nem köszönhető az, hogy nagyszerűen érzem magam.

Azzal, hogy a saját testemben megtaláltam a lelki társam, az emésztési problémám eltűnt, a pajzsmirigy értékeim ismét normálissá váltak (ami elvileg nem lehetséges), és ami a legfontosabb, hogy újra élvezhetem, hogy van testem.

Micsoda ajándék, hogy többé nem állunk már harcban! Neked is itt az idő, hogy véget vess a testeddel folytatott harcnak? Ha igen, akkor milyen kérdéseket tehetsz most fel?

Köszönet a fordítást Dezső Juditnak!

Forrás: http://www.blossombenedict.com/blossom-benedict-inspiration/ending-the-war-with-your-body