Magyar Mónika összes bejegyzése

Az izmaidat kell építened ahhoz, hogy befogadj?

Az izmaidat kell építened ahhoz, hogy befogadj?

Gary Douglas

dandelion-517000__180

Az a helyzet, hogy a befogadást bizony gyakorolnom kellett. Szó szerint. Fel kellett építenem hozzá az izmaimat.

Kollegámmal, Dainnal ültem a konyhában, és ő colát kínált nekem. „Igen, köszönöm!”, válaszoltam, amikor odanyúltam, és elvettem előle az asztalról. Ő csak állt, és zavartan nézett rám.

„Tisztában vagy vele, hogy én még egy colát sem vagyok képes adni neked?” kérdezte.

„Mit akarsz ezzel mondani?” kérdeztem kissé védekezve. „Hiszen éppen itt volt az orrom előtt.”

„Te mindig mindent megcsinálsz magadnak.

Még azt sem hagyod, hogy én adjam neked oda a colát,  hogy egyedül nyissam ki és töltsem ki neked, és a mindenit, egy kis jeget is kínáljak hozzá. Én csak egy colát akartam neked adni.”

lightning-399853__180A dolog villámcsapásként ért. Nos, engem egy ámulatosan kompetens, a női emancipációt megélő anya egyedül nevelt fel. 2 gyereket nevelt fel, maga aprította a tüzifát, minden reggel csavarhúzóval indította be törött kocsinkat, iskola előtt kecskéket fejt… mindent tudott. És mindent meg is tett.

Én úgy nőttem fel, hogy magam hordom a bőröndömet, a programjaimhoz magam szervezem meg az utat, magam nyitom ki az ajtóimat. Hálás voltam azért, hogy bizalommal teli és kompetens emberként nőhettem fel, aki tudja, hogy szükség esetén képes gondoskodni magáról.
Ugyanakkor ezzel a felfogással mi mindenhez kötöttem magamat? Mi mindent zártam ki egész idő alatt?

Talán életemben először döbbentem rá, hogy az, hogy valamit meg tudok csinálni, még nem jelenti azt, hogy ez a választás teremti a legtöbb lehetőséget. Persze, hogy fizikailag képes vagyok kinyitni egy colát.

De mit teremt ez a választás?

woman-1172721__180Mit teremtene, ha megengedném, hogy valaki más csinálja ezt helyettem? Mi lenne, ha mosolyognék, és hálás lennék érte? Mi mindent hozna létre ezen a napon ennek az embernek, sőt, esetleg az egész világnak?

Megpróbáltam magam elé idézni azt a képet, hogy békésen hátradőlve várom, amíg Dain csak úgy mellékesen jégkockákra önti nekem a colát. Még a fejemben is feszengtem.
„Oké. Értem”, vallottam be. „Nem érzem túl jól magamat, amikor kapok. Mit kell tennem ahhoz, hogy változtassak ezen?”

És van valami, amiért nagyon hálás vagyok magamnak: az, hogy amikor végre meglátom, milyen korlátolt módon működtem a világban, nem egyszerűen mosolygok és remélem, hogy a dolog megváltozik.

„Mit kell tennem ahhoz, hogy megváltoztassam?” ez gyakorlatilag azt jelenti: „Mit kell tennem?”, és „mit kell tennem”, és amikor felteszem ezt a kérdést, bármiféle tudatosságra ébredek is, követem, és megnézem, mi az eredménye.

Hát feltettem magam egy társkereső oldalra.

Azért, mert ez jutott elsőnek eszembe. És azt írtam a profilomba: „Kigyógyulok a női emancipációból. Szükségem van rád ahhoz, hogy kinyisd az ajtót, mielőtt én kinyitnám.”

Túlléptem a fizetési határokat, és szó szerint ráültem a kezemre, amikor a csekkeket megkaptam. Nem arról volt szó, hogy nem akartam fizetni. Egyszerűen azt akartam gyakorolni, hogy 10 másodpercet várok, hogy meglássam, mi a tanács. És amikor így történt, akkor igyekeztem visszafogni a gombócot, amely elkerülhetetlenül nőni kezdett a torkomban, egészen addig, amíg végül kimondtam: „köszönöm” olyan őszintén és lazán, ahogy csak össze tudtam szedni magamat.
Utáltam meglátva nem azonnal kifizetni a számlát. Utáltam patetikusan állni egy ajtó mellet, miközben valaki kinyitja.

De aztán valahogy idővel egyre kevésbé utáltam… és egy bizonyos ponton észrevettem, hogy már nem is állok ott patetikusan, hanem hálásan… sőt, még élvezem is!

help-1020249__180Rájöttem, hogy amikor valaki kávét akart hozni nekem, vagy a szemináriumomból le akart írni egy idézetet, vagy fel akarta emelni a táskámat, és én megengedtem neki, ettől fontosnak érezte magát. És úgy tűnt: minél lelkesebben és hálásabban és minél nagyobb örömmel reagáltam, annál nagyobb örömben lett része ettől az ajándéktól annak, aki megajándékozott.

Úgy tűnik, ez is épp azon témák egyike, amit korábban is megkaptam már.
És mi van akkor, ha az volt az ajándék, hogy valaki kapott? Mi van akkor, ha visszautasítjuk a befogadást, „nem zavarunk senkit”, ezzel gyakorlatilag létező lehetőséget zárunk ki?

Ha az életben nem kapsz meg mindent, amit szeretnél, lehetséges, hogy a befogadásod szar?
Eljött az ideje, hogy megedződj? Eljött az ideje, hogy egy kicsit ráülj a kezedre?

Rájöttem, hogy az, hogy erős és független és sok mindenre képes az ember, nem jelenti azt, hogy nem lehetsz szívélyes és hálás, és nem fogadhatsz el dolgokat másoktól.

Az el/befogadásom még nem tökéletes. Egyre többet kérek belőle! Ez egy utazás, amit tudatosságnak hívnak.

De az életem olyan személyekkel és dolgokkal teljesedett ki, amilyeneket soha nem tudtam volna elképzelni. És hálával teli már nem húzom össze magam, amikor valaki elmegy, hogy colát hozzon nekem.

heart-1376396__180

Köszönet a fordításért Kaposi Lucának! (valaszthatsz.com)

Depresszió, függőség és mentális egészség

pitypang_92

Minthogy birtokomban volt egy pszichoterápiás gyakorlatra képesítő diploma, egy rakás könyv, és elmélet, valamint a gyakorlatról Amerika leghíresebb mentális egészséggel foglalkozó intézményeivel álltam kapcsolatban, biztos voltam benne, hogy megváltoztatom a világot! Nagyon komolyan vettem az egészet, továbbképzésekre jártam, lényegre törő beszélgetéseken vettem részt, valamint magam is évről évre terápiára és függőség-elvonó programokat látogattam.

Mi történt? Az biztos, hogy annyi minden nem változott meg, mint azt előtte gondoltam! Persze, megtanultam azt, hogy a függőség és mentális egészség tematikájával való foglalkozás – a gyerekkori élmények, az érzések, az átvitelek és kontra-átvitelek, valamint az aktuális helyzetek és kapcsolatok azonosítására, felbontására és elemzésére több órára van szükség. Hú! Már attól is kimerülök, ha rágondolok!

A kliensek állapota javult? Igen, de nagyon, nagyon lassan. Visszatekintve úgy gondolom, hogy változásukban a legnagyobb szerepet nem az elméletek alkalmazása játszotta, hanem az, hogy képes voltam velük ítéletmentes térben együtt lenni. (Magamnak is annyi függőségi, mentális egészséggel kapcsolatos problémám volt – hogyan is ítéltem volna meg bárkit is?)

Csak akkor fedeztem fel, hogy más lehetőség is létezik, amikor felfedeztem az Access Consciousness® -t, és rendszeresen futtattam a Bár®jaimat.

20160306_150658

Rögtön az első alkalommal, amikor a Bár®jaimat futtattam, észrevettem, hogy boldogabb vagyok, és nem térek vissza a „rossz hangulat” vagy a depresszió szokásos területére, ahová azelőtt gyakran visszaestem. Milyen érdekes volt!

Annyi évet töltöttem azzal, hogy elemezzem, MIÉRT vagyok depresszív, hogy elképesztő volt a gondolat, hogy ezek az okok Bar®jaim futtattatásával megváltozhatnak! Azt gondolod, hogy ezek az egyszerű, kellemes testi folyamatok megváltoztathatják azt, amit több éves terápiák képtelenek voltak megváltoztatni? Nem kell mindent kitalálnom? Elengedhetem a „miért”-et? Beszéljünk az univerzumok megváltoztatásáról!

Ennek az elfogadása némi kihívást jelentett számomra. Részben izgatott, hogy valami olyasmit találok, ami ennyire egyszerű, és ilyen jól működik. Másrészt viszont a Bar®ok megismerése azt jelenthette, hogy elfogadjam,  hogy az éveken át tartó képzések és elméletek, mindaz, amit azzal kapcsolatban bevettem, hogy az embereknek a mentális egészségi és függőségi problémáik kezeléséhez mire volt szükségük, az legjobb esetben is csak pótszer volt!

Végezetül három dolog győzött meg.

heart-665091_960_720Az első az volt, hogy mihelyst elkezdtem használni a Bars®t klienseimmel, gyorsabban állt be javulás állapotukban.

A második, hogy a kliensek képesek voltak leszokni az antidepresszív és félelem kezelésére használt gyógyszereikről, ha rendszeresen futtatták Bar®jaikat.

A harmadik, hogy saját magamnak sem volt több problémám depresszióval.

Nem a depresszió volt az egyetlen mentális egészségi probléma, amit a Bars® gyökeresen megváltoztatott bennem.

Amikor felfedeztem az Accesst, évek óta az alkoholisták 12 pontos programját alkalmaztam. Boldog voltam a 12 ponttal? Nem mondhatnám. Bár nem ittam, állandóan azt mondták, hogy a rendszeres napi programot kell követnem, amelyhez hozzátartozott annak a megfigyelése, mikor voltam önző, önközpontú, hazug, és mikor féltem (mert rosszat tettem), valamint fogadjak el olyan gondolatokat, hogy gyenge vagyok, és mindig alkoholista maradok.

Mindezt nem nagyon szerettem, de megtagadtam saját tudásomat, és a 12 pontos programot az egyedüli lehetséges opciónak tekintettem. Így függőbeteg klienseimet is bátorítottam, hogy menjenek el ezekre a találkozásokra, minthogy nem tudtam, mi mást tegyenek.

Függőségi problémákkal küszködő klienseimmel érdekes dolog történt, amikor elkezdtem velük is a Bars®t. Például: egy kliens  avval jött hozzám, hogy kezeljük az alkoholproblémáját. Hetente kétszer futtatta a Bars®okat három héten át. Amikor az ezt követő kezelésre jött, így szólt hozzám: „Nem akartam elmondani, de a második függőségem a maszturbáció volt. Kényszerből csináltam, naponta többször. Első Bars® kezelésem után megszűnt a kényszer. Mostanáig vártam azzal, hogy ezt elmondjam, mert biztos akartam lenni benne, hogy nem tér issza!” (És – persze – röviddel ez után könnyedén leszokott az ivásról is.)

Sok más kliensnél jelentősen csökkent a hajlam-függő vagy kényszeredett viselkedésük miután többször futtatták a Bars®okat. Ezek és más változások, amelyek az Access Consciosness® módszerekből következtek, a lendület hozta, hogy Gary Douglasszal, az Access alapítójával együttműködve megalkossuk az „Önmagad visszaszerzése„–t a „RR FOR YOU” kurzust.

Az Accessben tudjuk, hogy ha valaki igazán akarja alkalmazni az Access eszközeit, minden függőség vagy mentális egészségi „probléma” meg tud szűnni. A Bars®ok adják ezeknek a  változásoknak az alapját.

Sokszor kérdezik tőlem, miért olyan hatásos a Bars®. 

A Bars® egyik legnagyobb ajándéka, hogy megtanítja az embereknek a befogadást.

Amikor futtatják a Bar®jaidat, a hátadon kell feküdnöd, és be kell fogadnod –

semmi más dolgod nincs!

A mi valóságunkban nem szoktuk meg, hogy kapunk. Azt figyeltem meg: az elszigetelődés és a magány, amely abból adódik, hogy azt hisszük, mindent magunknak kell megtennünk, és senki vagy semmi nem ajándékoz nekünk bármit is, az egyik legfontosabb oka annak, amit mentális betegségnek neveznek. Ez olyan valami is, ami az embereket a függőség választása felé hajtja.

loop-572859__180Az univerzum egyik legfantasztikusabb folyamata: megtanulni, hogy megengedjem magamnak, hogy megajándékozzanak.

Számomra a lehetőségek oly mértékben megnyíltak, és oly mértékben megkönnyebbültem, hogy nem egyedül vagyok, hanem mindenkivel és mindennel kapcsolatban állok, hogy még mindig könnybe lábad tőle a szemem.

Ha elengeded mindazt a gondolatot, érzést és érzelmet, ami nem a tiéd (és ez körülbelül 99.999999%) ez a Bars® egy másik hihetetlen adománya. Sokan éveken át terápiára járnak azért, hogy szomorúság, gyűlölet vagy egyéb felismerést kezeljenek, amiről azt tartották, hogy a sajátjuk!

Nos, ha valami először nem a tiéd volt, soha nem fogod tudni kitisztítani!! A Bars® ezen nagy mértékben segít! Voltak klienseim, akik mások depresszióját, félelmét, sőt, függőségeit vették át. Az információ pontosítása és néhány Bars® kezelés segítségével a „problémák” teljességgel megszűntek.

dandelion-827000__180

Az Access Bars®  hihetetlen ajándék volt számomra mind  személyes, mind a munkám terén – és ezt egy nap alatt meg lehet tanulni!

Kérlek, futtasd a Bar®jaidat – azt hiszem, elcsodálkozol majd azon, mit tud csinálni ez az egyszerű módszer!

Köszönet a fordításért: Kaposi Lucának

Forrás: The Access Bars, Addiction And Mental Health

Mitől más az Access Consciousness®?

Marilyn Bradford írása

Kereső vagy? Tudtad, hogy lehetséges valami más? Én több megközelítést is kipróbáltam, mielőtt rátaláltam volna az Access Consciousness-re.

Az évek során próbáltam nyugati és keleti vallásokat, követtem indiai gurut, jó asztrológussá váltam, minden főbb meditációs formát gyakoroltam, és évekig követtem az tizenkét lépéses programot. Pluszban több mint 22 évet voltam pszichoterapeuta és rengeteg terápiát és tréninget csináltam.

Az Access Consicousness nem hasonlít semmire, amit valaha csináltam. Teljesen önálló kategóriát képez.

Mitől más az Access Consciousness®? bővebben…

Mélyreható gyökeres elevenség vagy erőteljes intenzitás?

Dr. Lisa Cooney:

Mélyreható, gyökeres elevenség vagy Erőteljes intenzitás?

Észrevetted a különbéget azok között, akik egy Gyökeres elevenséget sugároznak és azok között, akik egy Erőteljes intenzitásban élnek? Teremteni az életedet az sokkal másabb, mint megengedni, hogy történjen.
Teremteni, mozgatni, aktualizálni valamit, az egy teljesen más folyamat, mint „várni és nézni”.

colorful-408143__180Amikor a teremtést választod, az úgy jelenhet meg, ahogy egy remekmű az ecset kifejező mozdulataként az élénk színek világában. Látni egy művészt játék közben sokaknak ez olyan, mint egy őrült történés indoklás és következtetések nélkül.

Az életed intenzív művészének lenni, a színek végtelen lehetőségének keverékeként élni az egy Mélyről jövő élénkség.
Ez egy elkötelezettség és igény, hogy kövesd az életed teremtő energiáját még akkor is, ha ez őrültségnek tűnik mások számára.

Ez egy olyan tere a generatív, kreatív energiáknak, amit az ésszerűséggel, logikával nem lehet lekövetni.

Ez nem egy adrenalin túladagolás.

Ez nem egy intenzitás hatására történik.

Ez nem Önbántalmazás.

Ha kényszert használsz, ha megtagadod a tudatosság suttogását, akkor te nem teremted az életedet! Folyamatosan az adrenalin hatása alatt lenni és túlpörögni az Önbántalmazás.

Mi az, ami itt félre van értelmezve és helytelenül van használva?

Kérdezd önmagad: Egy gyökeres, mélyről jövő elevenségben élek vagy egy erőteljes intenzitásban?

kislanyMi van, ha a Mélyről jövő elevenség gyógyító, regeneráló és még teljesen könnyű is? Igen, a könnyedség megjelenhet az életünk vásznán is! Gyakran dolgok úgy jelennek meg az életünkben, amiket kérünk, amikor ebből a Mélyreható élénkségből működünk, hogy sokkal gyorsabbak és könnyedebbek, mint amit valaha el tudtunk volna képzelni!

Forrás : http://drlisacooney.com/tell-it-blog/radical-aliveness-or-forceful-intensity/#more-1698

Fordította: Kozák Anikó

Hozz létre egy új tervrajzot a létezésedhez

Hozz létre egy új tervrajzot a létezésedhez

Dr. Lisa Cooney

planning-620299__180

Hallottál már arról, hogy a Létezés tervrajza? Ez egy sejtszintű bekábeleződés a testedben, amitől Te Te vagy!

Be vagy kábelezve a múltbeli tapasztalataid és mintázatai által, ami mélyen a sejtmemóriádban raktározódik.

Valójában mi történik, amikor nem magadért választasz?

Ha nem magadért választasz, akkor ki az, aki választ? Más szóval élve ki irányítja az életedet?

A múltban előfordult, hogy én sem magamért választottam. Belementem olyan személyes és hivatalos kapcsolatokba, amelyek nem voltak hozzájárulás a saját Radikális Létezésemhez, Elevenségemhez. Amikor visszautasítottam, hogy valami mást válasszak, akkor beteg lettem. Lehet, hogy te is voltál már így?

Aztán valójában rájöttem, hogy nem akarok továbbra is olyat választani, ami rombolja a Létezésemet! Tudtam, hogy van egy sokkal jobb opció, egy olyan opció, amitől jobban érzem magam.

Feltettem magamnak a kérdést: Mi más lehetséges még? Mi az, ami könnyű?

Ez a két kérdés rengeteg különböző lehetőséget jelenített meg az életemben.

Mint, ahogy mindig mondom az adásokban: Ha könnyűnek érzed, igaz. A könnyedség, ami elkezdte átjárni a lényemet, arra késztetett, hogy megváltoztassam azt az egy fokot, és ez az egy választás, erőt adott nekem.

Mi az ami igazán izgalmas amikor magadért választasz?

sejtEgy teljesen új, sejtszintű tervrajzát építed fel a Létezésednek!

Egy teljesen új sejtszintű valóságot teremtesz minden egyes választással, önmagad számára.

Minden alkalommal, amikor azt mondod ‘nem’ valamire, ami többé már nem működik neked, kitörlöd a régi kacsolódásokat és újakat hozol létre, amik előre visznek.

Alapvetően újraírod a teljes sejt rendszeredet a testedben! Egy új varázslatos Önmagadat teremted a választásaiddal!

Ne érts félre – Mint ahogy te, én is folyamatosan érzem a súlyát, a hátrányát és az előnyét is, amikor önmagamért vagy önmagam ellen választok.

Ebben a 10 másodpercben önmagamért választok, folytatom a teremtést, hozzáadok, építem az új mintázatokhoz, áramkörökhöz, a létezésem tervrajzához!

Forrás: http://drlisacooney.com/tell-it-blog/create-a-new-blueprint-of-beingness/#more-2487

Fordította Kozák Anikó AranyDandelion